Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
- A BMKI neve franciául és hollandul is olvasható a bejáraton, jóllehet - felteszem - elsősorban nem a belga közönségnek találták ki... Lett volna kulturális központ Brüsszelben uniós intézmények nélkül is?
- Bár a központ alapvetően a belgáknak szól, létrehozásában nyilván az európai jelenlét volt a fő ok. Úgy fogalmaznék, a központ - amely egyébként Hollandiában és Luxemburgban is akkreditálva van - nem folytat lobbitevékenységet az uniós intézményeknél. Bár nem az itt élő magyaroknak szól, de az ezres nagyságrendű e-mail-listánkon nagyon sok az uniós intézményekben dolgozó honfitársunk, akik - eltérően a többi nyugati ország magyarjaitól - nem emigránsok vagy azok leszármazottai. Frissen kijött, fiatal, nemzetközi környezetben élő technokraták, akik elhozzák a külföldi kollégáikat is a rendezvényeinkre, ezért ez fontos, másutt nem létező célközönség.
- Közgazdasági diplomája van, de inkább újságírói, publicisztikai tevékenységéről ismert. Az intézet igazgatásában, a kultúrdiplomácia területén melyik a fontosabb?
- Az újságírói érzékenységet emelném ki, bár alapvetően ez menedzsmenttevékenység. Ahogy újságírás sincs a világ iránti éhség nélkül, ezen a pályán is fontos a nyitottság. A kultúra közvetítésében nem munkájukban megfáradt karrierdiplomaták vesznek részt, hanem az ügy iránt érdeklődő, életük egy adott szakaszán, hirtelen odakerült emberek, akik országuknak a saját kapcsolatrendszerükön keresztül hajtanak hasznot. Ez a kulcsszó, a kapcsolatteremtés. Nem a kiállítások, bemutatások szervezésén van a hangsúly, a kulturális intézeteket igazi kultúrdiplomáciai intézményekként kell felfogni. Hatalmas versenyben vagyunk, ahol az emberek és az intézmények között kell kapcsolatot teremteni, összehozni egymással a szereplőket. Hadd szemléltessem ezt egy három éven keresztül zajló, Pécsett 2010-ben kulmináló programmal, amelyben holland, belga és magyar Down-kórosokkal foglalkozó intézményeket kötünk össze és ennek keretében három kulturális eseményre is sor kerül. Másfelől, ha például a festészetben gondolkozom, semmit sem bízhatok a véletlenre, a kvalitáson túl ugyanis egyetlen dolog fontos: lássam, hogy az adott kiállításnak továbbgyűrűző haszna lehet általában a magyar kortárs művészet számára. Ha nem látom biztosítottnak, hogy a megnyitón ott lesznek a galériák, érdeklődők, gyűjtők - akkor semmi esélye sincs. Összekötni akarunk: nem maga az esemény a fontos, hanem a jövő, valaminek a beindítása.
- Mi a garancia arra, hogy az esemény nem csak az intézet igazgatójának az ízlését tükrözi?
- Nincs rá garancia. Igenis a szervezők ízlését tükrözi. Igyekszem függetleníteni magam, de be kell vallanom, nem tervezek az ízlésemmel ellenkező kiállítást. Nagy a választék, és nem lehet elvonatkoztatni a kint dolgozók személyétől. Ez a kultúrdiplomácia csak akkor működik jól, ha jók a kint dolgozók... A kulturális intézetek drágák, akár luxusnak is tűnhetnek, de őszintén egyetértek a mostani kulturális kormányzattal, amelyik ezt kiemelten kezeli, mert egy ország nemzetközi sikere ezeken a jelenléteken is múlik. Az a feladatunk, hogy megismerkedjünk a döntéshozók közelében lévő kulcsemberekkel, megragadjuk a lehetőségeket, hozzásegítsük honfitársainkat az adott területen való megjelenéshez. Fontos, hogy ne mi képviseljük, hanem képviseltessük a magyarokat, amit nyilván nem is lehet otthonról végezni, ez a fő funkciójuk az intézeti igazgatóknak. Hadd hivatkozzam a XX. századi magyar történelemre. Aligha túlzunk, ha azt mondjuk, hogy a béketárgyalásokon területek hovacsatolása függött attól, éppen kik súgtak a diktáló kormányok képviseletében eljáró bürokratáknak. A háttérszakemberek jelentősége óriási volt, és mindig azok az országok jártak jól, amelyeknek megvoltak a kapcsolataik ezzel az elittel. Nekünk is meg kell találnunk a hozzájuk vezető utat, és ráirányítani figyelmüket országunkra.
- Azért a kulturális központot jellemzi a közönség is - népszerűek a rendezvények?
- Bár tényleg nem a nagy, populáris programok a fontosak, nem a nézők száma a lényeg, de itt Brüsszelben nem panaszkodhatunk, nagyon sok a látogatónk. Hangsúlyozom azonban, nem ez az egyedüli mérce. Fontosabb, hogy a helyi és az EU-elit számára milyen képet sugárzunk.
- A Brüsszelben működő összes kulturális intézet, köztük a német Goethe Institut vagy a spanyol Cervantes, mind egy szövetségbe tömörül. Milyen együttműködést tesz ez lehetővé?
- A kis intézeteknek nagyon fontos együttműködniük, mert felerősíti a hangjukat, jelenlétüket. A szövetségen belül mindenki egyenlő, a kis ország aktív igazgatója felülmúlhatja a nagy ország gazdagabb kulturális intézetét... Gyakran a nagyok anyagi lehetőségét és nevét kihasználva juthatunk be különben nehezebben megközelíthető helyekre, személyekhez. Éppen a közelmúltban például olyan programot szerveztem a Goethével együtt, ami nem biztos, hogy önállóan is sikeres lett volna, miközben a dicsőséget együtt arathattuk le.
- Miben különbözik a magyar intézet a többitől? Van valami, ami nagyon más?
- Az egész szektorra jellemző az átalakulás. A British Council vagy a Goethe is keresi a szerepét. Ebben hasonlóak vagyunk, ugyanakkor a nagyok az európai túlélésükért harcolnak, mert otthoni központjuk nem feltétlenül látja értelmét annak, hogy mindenütt aktívan jelen legyenek. Mi viszont offenzívában vagyunk, most otthonról is megfelelő hátszelet kapunk - ez tehát különbség. Egyébként a többi kelet-európai ország is most kezdi el, föl is keresnek minket tapasztalatokért lengyelek, horvátok, szlovákok, románok: meséljük el, hogyan csináljuk, mert ők is nyitnak intézetet. Viszont látható, hogy a drágaság mindenki számára akadály, már csak azért is, mert a siker nehezen igazolható, ellenőrizhető.
- A 2011-es magyar EU-elnökség ró-e feladatot az intézetre?
- A magyar elnökség szerintem hatalmas lehetőség, egyébként is, itt az a szokás, hogy a soros elnökségnek a belgák teret adnak - más kérdés, hogy a költségeket vastagon behajtják, például a kiállítói helyiségek, koncerttermek bérleti díját. Az elnökség közeledte viszont megkönnyíti a dolgunkat, akkor igazi partnereknek számítunk. Már megindult a felkészülés, a 2009-es költségvetés tervezésében, ha visszafogottan is, de már szerepelnek ezek a kiadások.
- Hogyan változott a kulturális központ pénzügyi gazdálkodása az elmúlt három évben?
- A fenntartási költségek, vagyis a három állandó és két szerződéses munkatárs bére, a bérleti és működési költség mellett évente mintegy 9,5 millió forint, ehhez havonta úgy 3500-4000 euró jut magukra a programokra. Az összeg csökkent ugyan, de őszintén meg kell mondanom, hogy a pénz nem volt korlát - eddig. A probléma ugyanis akkor merül fel, ha az ember tényleg jól teljesíti a feladatát. Ehhez idő kell: az első évben az ember körülnéz, kialakulnak a külsős kapcsolatok, és amikor ezek beérnek, nos akkor már a világ minden pénze is kevés. Ennek ez a dinamikája, akkor már több munkatárs is kell, az ily módon megnőtt igényeket nyilvánvalóan nem tudja követni az államigazgatás, és ilyenkor kisegítő megoldásokat keresünk. Az intézet fenntartására elég pénzünk van még ma is, az előttünk álló nagy lehetőségek megragadásához és kihasználásához viszont szükség lenne több forrásra.
