A Iulius Group megnyitotta Kolozsvár második plázáját is, amely a TriGránit első romániai beruházásaként idén októberben megnyitott Polus Center vetélytársaként működik majd a helyi piacon. A 75 millió euróból megépített pláza - amely Románia egyik legnagyobb ilyen jellegű létesítménye - százötven üzletet, tíz mozit, tizenöt gyorséttermet, három vendéglőt, úszómedencét, hegymászófalat, Auchan hipermarketet és ötemeletes irodarészleget foglal magában - írja az MTI. A 143 ezer négyzetméteren épült létesítmény több mint 2000 férőhelyes alagsori és tetőtéri parkolóval működik. A Iulius Groupot birtokló Iulian Dascalu vállalkozó ezzel a legnagyobb plázatulajdonossá vált Romániában, hiszen egyedül ő az a beruházó, aki Kolozsvár mellett még olyan jelentős romániai városokban nyitott plázát, mint Temesvár és Iasi. A Ziarul Financiar című gazdasági-pénzügyi napilap szerint a három helyszínen összesen 100 ezer négyzetméter felületet ad bérbe. Számítások szerint a kolozsvári pláza a Iulius Group üzleti forgalmának 40 százalékát teszi majd ki.
