Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
- Hány tagja van jelenleg a szakszervezeteknek?
- Ma Magyarországon a szakszervezetek a négymillió munkaképes korú lakos durván 15 százalékát, hatszázezer embert érik el. Ez a dél-európai országokénál kicsivel jobb arány, miközben ott a XX. században nem volt olyan törés a munkásmozgalomban, mint itt az elmúlt negyven évben, ami miatt még ma is erős a bizalmatlanság. Ehhez hozzájárultak a rendszerváltás utáni dicstelen alkuk is.
- Azt hinné az ember, hogy aki megtapasztalta annak idején, az a mai munkapiaci viszonyok között szívesen fogadja a szakszervezetek által kínált, olykor korlátozott biztonságot is...
- Közvetlen tapasztalataik csak az idősebb munkavállalóknak vannak, ők pedig már nincsenek abban a helyzetben, hogy ezeket megosszák a fiatalabbakkal.
- Hány tagja van a Munkástanácsoknak?
- Több mint ötvenezer tagdíjfizetőnk van a versenyszférában: a fém- és gépiparban, az építő-, a fa-, illetve vegyiparban, a postánál, az egészségügyben, az egyházi, valamint a közoktatásban. Egyetlen pártnak sincs ekkora tömegtámogatottsága, bár a szakszervezetek esetében sem ez az elsődleges minőségjelző.
- Miért ennyire fontos a reprezentativitás?
- Például az érdekegyeztető tanács munkáját szabályozó törvény miatt. A köztársasági elnök azért küldte előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz, mert az OÉT több közhatalmi jellegű funkciót is gyakorol - például a regionális munkaügyi, fejlesztési tanácsokban is ott ülnek a képviselői -, és kétségesnek látta a népképviseletből eredő felhatalmazottságot. Az üzemi tanácsi választásokon alapuló képviseleti jog nem biztosít minden munkavállaló számára védelmet, mivel az ötven főnél többet foglalkoztató cégek kevesebben vannak, mint a kisvállalkozások. És utóbbiak foglalkoztatják a munkavállalók túlnyomó többségét. Régóta hangoztatjuk, hogy közvetlen szociális választásokat kellene tartani, akkor egyértelműen kiderülne a szakszervezetek támogatottsága, és ennek birtokában vehetnének részt az érdekképviseletek az államközeli testületek munkájában. Ettől persze fázik a kormány, mert jelenleg az egy előrehozott választásnak megfelelő megmérettetés lenne, így nem is gondoljuk, hogy ennek most reális esélye van. Egyelőre csak várjuk, hogy az alkotmánybírósági határozat megszülessen a törvényről.
- És amíg ez megszületik?
- Természetesen a szakszervezeteknek is volna tennivalójuk a támogatottság növelése érdekében. A pluralizmus megtartása mellett szükség volna a hat országos konföderáció valamifajta koncentrációjára; ha megállapodnánk a közös alapértékekben és egyes tevékenységeket közösen intéznénk, több pénzünk maradna az érdemi munkára, a munkavállalók segítésére és a tagtoborzásra is.
- Hogyan képzelik a tagtoborzást?
- A kisvállalatoknál esélytelen a helyi szakszervezetek létesítése, így más utat kell találnunk. Egy országos munkásklubhálózatot szeretnénk létrehozni, amely elsősorban jogsegélyszolgálatként működne, de felvilágosító munkát is végezne, mivel sokan nincsenek tisztában a jogaikkal, emellett az embereknek szüksége lenne a mostani reformokkal kapcsolatos tájékoztatásra is. Ez független lenne a munkahelyektől, és igény esetén a kulturális és sportéletet is megszervezné.
- Ön szerint tehát van helyük a szakszervezeteknek a mai munkaerőpiacon.
- Óriási igény van rá, főképp a jogsegélyszolgálatokra. A nagyobb támogatottság akadálya leginkább az, hogy - akár a salgótarjáni öblösüveggyárat, akár a Magyar Rádiót említhetem - a munkavállalók mindenhol félnek, a legtöbb helyen nem mernek összefogni vagy tanúskodni egymásért. Én ezt nem jellemgyengeségnek látom, hanem teljes egzisztenciális kiszolgáltatottságnak. Egy szakszervezet csak akkor működőképes, ha a dolgozók belépnek, vállalják a tagságot, adott esetben a konfrontációt is. És a problémák itt kezdődnek. A munkavállalók jogait garantáló törvények néha egyáltalán nem tarthatók be. Csak a jéghegy csúcsát jelentik a Suzuki esztergomi vagy a Hankook dunaújvárosi gyárában történtek. Ez ellen a politikának is tennie kellene, de a kormány semmitől sem retten meg jobban, mint ha egy multi kivonulással fenyegetőzik, ami a foglalkoztatási statisztikát rontaná. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a kabinet foglalkoztatáspolitikája megbukott.
- Ez elég sarkos kijelentés. Mit ért ezen?
- A foglalkoztatás a statisztikai hibahatáron belül, 0,4 százalékkal emelkedett, miközben évek óta változatlan az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökre fordítható összeg. A munkanélküliség is stagnál 7,5 százalék körül, a foglalkoztatottság pedig csak a statisztikai trükköknek köszönhetően bővül.
- Az utóbbi időkben a szociális partnerek folyamatosan sérelmezték, hogy a kormány figyelmen kívül hagyja javaslataikat. Ön szerint van értelme még az OÉT munkájában részt venni?
- A demokratikus keretek ugyan állnak, de nincs mögöttük tartalom. De mit is várunk akkor - és itt most nem szeretnék politizálni -, ha a kormányzati stratégia alakításába nem szólhat bele érdemben a nagyobbik kormánypárt tagsága? Formális egyeztetések vannak a parlament elé kerülő jogszabályokról, holott olyan reformokat akar bevezetni a kormány, amelyek társadalmi támogatottság nélkül megvalósíthatatlanok. Az utolsó érdemi megállapodás, ami az OÉT-en született, az a minimálbérekről szólt, és fontosak az országos bérajánlások is. Bár megjegyzem, a tavalyit már nem tartották be a piacon.
- Mire számít az idei bérajánlási tárgyalásokon?
- Jövőre érezhető reálkereset-emelkedést akarunk. Szerintünk három százalék alatt nincs érzékelhető növekedés, így bruttó két számjegyű emelést akarunk elérni. Tűrhetetlen, hogy az elmúlt húsz év alatt mindössze 0,7 százalékkal nőtt a dolgozók reálkeresete. Megállapodáspártiak vagyunk, de nem mindenáron. A kormány jelenlegi ajánlata elfogadhatatlan, és ha nem sikerül ésszerű kompromisszumot kötni, nem fogjuk aláírni.
- Még akkor sem, ha sok munkahelyen az OÉT-megállapodáshoz kötik a béremeléseket?
- Ez visszatérő dilemma, és több ágazatban is volt példa az OÉT-ajánlásnál alacsonyabb megállapodásra. De szerintünk nem indokolt a bérek ilyen mértékű visszafogása. A szakszervezeti mozgalom nem adhatja a nevét folyamatosan olyan megállapodásokhoz, amelyekből a munkavállalóknak kára származik.
- Ezért indítottak harcot a szabad vasárnapért is?
- Igen. Szeretnénk elérni, hogy ne lehessen általánossá tenni a vasárnapi munkát ott, ahol nem igazolható a társadalmi szükségszerűség, szemben például a tömegközlekedéssel. Ilyen a kereskedelem is: az éves forgalom mindössze négy-öt százaléka származik a vasárnapi árusításból, felméréseink szerint a hétvégi vásárlás javarészt inkább péntek-szombaton zajlik. Meg kellene változtatni a munka törvénykönyvében a folyamatos munkarenddel kapcsolatos passzusokat, és 150-200 százalékkal emelni kellene a vasárnapi munkáért járó pótlékot, hogy már ne érje meg berendelni a dolgozókat. Ez persze valamelyest hatna más ágazatokra is.
- Készült azzal kapcsolatos számítás, hogy milyen mértékű lenne ez a tovagyűrűző hatás?
- Nem.
- Mit várnak az ezzel kapcsolatos alkotmánybírósági beadványtól?
- Azt, hogy erősítse meg az álláspontunkat. Emellett szeretnénk az OÉT-en is megtárgyalni, már kezdeményeztük, hogy szülessen oldalálláspont a napirendre tűzéséről. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter asszony sem zárkózott el ettől.
- Ön szerint elérhető a szabályok megváltoztatása?
- Mindent megteszünk érte. Elsősorban persze a tárgyalásos rendezésre törekszünk, de a szakszervezeteknek vannak más törvényes eszközeik is. Az emberek még nem állnak készen egy országos sztrájkra, de ha kell, folytatjuk a megkezdett tiltakozásokat.
