Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A kialakult politikai konstellációban még az eddiginél is kétségesebbé vált, hogy a kormány végig tudja-e vinni az államreformra, a regionális összevonásokra vagy a kijelölt súlypontok mellett a fejlesztésekre vonatkozó terveit. A több adu ebben a küzdelemben általában az állam kezében van, lévén a központi költségvetés biztosítja az önkormányzatok bevételeinek jelentős részét. Az állam a normatívákon keresztül akár intézményi átszervezésekre is rákényszerítheti az intézményfenntartó önkormányzatokat. Ha például – mint az nyáron megtörtént – többletforrás biztosítása nélkül emelik meg a pedagógusok kötelező óraszámát, akkor a fenntartóknak kell eldöntenie, hogy leépíti-e azokat, akiknek nem tud elegendő órát adni. Ha viszont fenntartja a kapacitást, akkor gondoskodnia kell az állami kereten felüli bérezés fedezetéről. Egy másik megoldás, melyet 2004-ben alkalmazott a kormány, hogy a kötelező béremelésnek csak egy részét finanszírozzák. Akkor 6 százalékos visszamenőleges emelésről döntöttek, de csak egy százalékot biztosítottak ebből (további 4 százalékot a kormány szerint a költségvetés automatikusan fedezett, de ezt az önkormányzatok vitatták).
Egy másik módszer a terhek áthárítására újabb kötelező feladatok előírása. Például a személyi feltételek biztosítása nélkül „kapták meg” az önkormányzatok a közlekedésrendészeti teendők egy részét, az okmányirodák bővítését vagy az építési igazgatás egyes feladatait.
Az Orbán-kormány az szja átengedett hányadának normatív támogatásokhoz történő hozzárendelésével haragította magára az MSZP-s és SZDSZ-es vezetésű nagyobb városokat, és hozta a korábbinál lényegesen előnyösebb helyzetbe a községeket. Hasonló ellenállást váltott ki, hogy a fejlesztéseket finanszírozó címzett támogatások esetében 1999-ben 2:28, 2000-ben 0:38, 2001-ben pedig ismét 2:28 volt a kedvezményezett ellenzéki és kormánypárti települések aránya.
Nem állnak ugyanakkor védtelenül a kormánnyal vagy egy kormánypárti polgármesterrel szemben a jelentős részben az ellenzéki kézbe került városi képviselő-testületek sem. Fontos ellenállási területet jelenthetnek az engedélyezési eljárások. Ha például egy önkormányzati vezetés egy út vagy alagút építése kapcsán elégedetlen a nyomvonallal vagy más tervei vannak a területtel, úgy statikai és más eljárásokkal és a kedvezőtlen elbírálást követő bírósági tárgyalásokkal hosszú időre elodázhatja a kivitelezés megkezdését. Ez különösen kritikus helyzeteket eredményezhet a következő időszakban, a kormány ugyanis az infrastrukturális fejlesztésekre nagy hangsúlyt helyez középtávú programjában.
