BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A struktúrában benne van a késedelmes fizetés

2006. szeptember 13. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Miközben a politika körbetartozásról beszél, lényegében lánctartozásról van szó: azok a cégek sem fizetnek időben szállítóiknak, amelyek ezt megtehetnék – állítja Mikael C. Szabo, a Coface Hungary ügyvezető igazgatója. Ma Magyarországon a cégek 98 százalékának késve fizetnek a vevői, és a körbetartozásra hivatkozások száma az adósok részéről a többszörösére emelkedett. A Coface szerint csak nagyon határozott jogalkotói lépésekkel lehetne ennek véget vetni. A parlament elé kerülő törvény az állami vállalatoknál korlátot szab a fizetési határidők elnyújtásának, ám sokak szerint félő, hogy ügyeskedéssel (például kiszervezéssel) ez is megkerülhető lesz. A kereskedelmi multik továbbra is hosszú határidőkkel, sokszor késedelmesen fognak fizetni, mert visszaélhetnek piaci pozícióikkal – mondta az ügyvezető igazgató.
Ezt a véleményt némileg árnyalja Csáki Ferenc, a Magyar Faktoring Szövetség elnöke. A Magyar Factor Zrt. vezérigazgatója szerint a kereskedelmi láncok ugyanazért kénytelenek egyre hosszabb határidőket szabni partnereiknek, mint amiért a beszállítók ezt lenyelik: ők is élethalálharcot folytatnak a piacon. Azt Csáki is elismeri, hogy a rossz hazai struktúra okolható a helyzetért. Kozma András, az Euler Hermes igazgatósági tagja szerint nem véletlen, hogy a kereskedelemben és az építőiparban a legkritikusabb a helyzet, mert itt a legnagyobb a piaci egyensúlytalanság. Olyan ajánlatok forognak az építőiparban és az élelmiszer-ipari beszállítók között, amelyekről mindenki tudja, hogy nem teljesíthetők. Ilyenkor jön az adóelkerülés, a feketemunka vagy az, hogy a beszállítók egy részét egyszerűen nem fizetik ki. De amíg Magyarországon a pénzintézetek előszeretettel szerződnek az építőiparban „tiszta” projektcéggel – és a jog nem tiltja, hogy e cégek ügyvezetője egy tartozás miatt elindult felszámolás másnapján új, „tiszta” társaságot alapítson –, addig nem sok mindent lehet tenni.
A piacon pedig ma már minden megengedett. Nyílt titok, hogy az építőiparban – sokak szerint a kereskedelemben is – nagy érdekcsoportok teljes vertikumot építenek ki, és beszállítóikat arra kötelezik, hogy az általuk létrehozott faktorcéggel is szerződjenek. Ez egyértelműen erőfölénnyel való visszaélés, de sokan belemennek a feltételekbe, hiszen tudják: ha ők nem vállalják, lesz más. Pedig – figyelmeztet Csáki Ferenc – ez óriási kockázatokkal jár: ha az alapító vállalkozás „bedől”, a faktorcég is vele bukik, a beszállítók pedig bizonyosan nem jutnak pénzükhöz.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet