Az M7-es Zamárdi és Balatonszárszó közötti, 14,2 km-es szakaszát a Hídépítő Rt. és a Strabag Rt. által alkotott Völgyhíd Konzorcium építheti meg, 74 milliárd forintért. Ebből hozzávetőleg 39 milliárd forintot visz el a mintegy 2 kilométer hosszú völgyhíd építése - mondta Bodnár Zoltán, az NA vezérigazgatója pénteken. Bodnár hozzátette, hogy 2002-ben a Vegyépszer 44 milliárdért építette volna meg a völgyhidat, az útszakasz megépítésére 43,2 milliárdos ajánlatot tett. (Az adatok összevetéséhez jó tudni, hogy ez utóbbi még nem kialkudott ár volt.) A balatoni autópálya kivitelezése idén júniusban kezdődik és 2006 novemberében ér véget.
Az M0-s autópálya keleti, M5-ös és 4-es főút közötti, 12,7 kilométeres szektorának betonburkolatát a Strabag Rt. készíti el június és 2005 novembere között. A sztrádaszakasz szerkezetét kétszer három sávosra építik, de az út egyelőre csak kétszer két sávos lesz. A 4. számú főút Vecsést és Üllőt elkerülő, kétszer két sávos szakaszának megépítésére a Swietelsky Építő Kft.-t választották ki. A 12,5 kilométer hosszú, 12,56 milliárd forintba kerülő út építése novemberben kezdődik, s a tervek szerint 2005 novemberére ér véget.
A pályázatok szerint az NA idén csak ez utóbbi építéséért fizet, a kivitelező az első számlát ez év októberében állíthatja ki, legfeljebb a teljes költség 40 százalékára. A másik két beruházásnál 2005 és 2007 között fizet az NA Rt. Ezt a pályázók tudták, így a beruházásokat hitelből finanszírozzák, ennek költségei viszont az ajánlati árakban mindenhol megjelentek. Bodnár szerint azért választották ezt a finanszírozási formát, mert a társaság nem vehet fel hitelt, hiszen ez tovább növelné az államadósságot. Az M6-os érdi tető-dunaújvárosi szakaszára május 3-ig lehet jelentkezni, s azt követően várhatóan három ajánlattevőt választ ki a gazdasági tárca.
