Általános vélekedés, hogy az utóbbi időben megkopott a korábban magasra értékelt orvosi szakma presztízse, ami sem az orvosnak, sem pedig a betegnek nem jó - állítja Gyenes Géza, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára. A társadalom hagyományosan a magas presztízsű tevékenységek közt tartja számon az orvosi szakmát, ennek egyik oka természetesen - az orvoslást mindig is övező misztikum mellett - a személyes kapcsolat, a beteg és orvosa közt kialakult meghitt viszony értékelése.
Az elmúlt évezredekben mindig magas presztízs napjainkra erodálódott, de ennek konkrét okát vizsgáló, átfogó tanulmány eddig nem született. Az orvos és betege közt kötelezően fennálló bizalmi kapcsolat került veszélybe akkor, amikor felelőtlenül nyilatkozók az orvost kiáltják ki bűnbaknak az elmúlt időszak hálapénzt övező botrányai kapcsán - állítják a kamaránál.
Gyenes Géza szerint a rendszerváltás után nem sikerült megnyugtatóan rendezni az egészségügyi dolgozók anyagi helyzetét. Ekkor társadalmi összefogással vissza lehetett volna szorítani a hálapénzt, de ehhez rendesen megfizetett egészségügyi dolgozókra lett volna szükség. Ugyanis a hazai szinten jól megfizetett szakemberek saját maguk vetették volna ki soraikból azokat, akik a jelképes, tényleges és utólagos hálát kifejező ajándékon túl is elfogadtak volna valamit - adott hangot bizakodásának Gyenes.
Ehelyett 1989 óta az egészségügyre fordított kiadások mintegy 50 százalékkal, több mint 1500 milliárd forinttal csökkentek. Az orvosi fizetések mérsékelt szintjét pedig a mindenki által megtűrt hálapénzzel magyarázzák, és a hálapénz létéért az orvosokat teszik felelőssé. Ez egy nagyon veszélyes folyamatot indít el: így nem alakulhat ki bizalmi viszony a beteg és az orvos között - állítja Gyenes.
Az orvosi szakma presztízsének egyik, óvatosan kezelendő jelzőszáma az orvosi egyetemek felvételi ponthatárainak csökkenése. Míg korábban egyetemenként eltérő nagyságú, de a többi szakhoz képest magas pontszámok jellemezték az általános orvosi szakot, addig tavaly az általános orvosi szak költségtérítéses képzésére a felvételi határ 100 pont alatt volt. A Szegedi Tudományegyetemre 78 ponttal be lehetett jutni a költségtérítéses képzésre, míg az államilag finanszírozott helyekre 104 pontot kellett elérni. A Semmelweis Egyetemen ez a szám 95 és 105 pont volt.
Mindezek ellenére az orvosjelöltek többsége hivatásnak tekinti szakmáját, amit az Országos Felvételi Iroda korábbi kutatásai is jeleznek: 10 százalékuk már kisgyerekkorban döntött szakmaválasztásáról, a megkérdezettek körében legtöbben az orvosi egyetemre jelentkezők közül nevezték meg az egyéni érdeklődést és a családi hátteret döntésük alapjának, és úgy gondolják, szakmájuk az alacsony fizetés ellenére is magas presztízsű.
Ezt támasztja alá Csabai Márta és Barta Krisztina 1999-ben, orvostanhallgatók körében végzett kutatása is. E szerint a megkérdezettek 40 százaléka a szakmai érdeklődést nevezte döntése fő okának, második helyen - meglepő módon - 12 százalékkal a szakma társadalmi elismertsége áll. Kezdetben az orvostanhallgatók többségére a túlidealizált humanitárius motivációk a jellemzők.
Döntő többségük - 89,6 százalék - klinikusként, gyógyító orvosként szeretne elhelyezkedni. Később főként azt fogalmazták meg a hallgatók, hogy milyenek nem szeretnének lenni: „akit a pénz hajtja, aki flegma, aki nem veszi komolyan a szakmáját, gátlástalan, nincs benne empátia, segítőkészség, felelősségtudat, együttérzés”.
Andacs Botond