BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Újraosztják a SAPARD-lapokat

2003. augusztus 17. vasárnap, 23:59

A beküldött SAPARD-pályázatokat immár hatvan napon belül elbírálják és az eddigi összeg háromszorosát, akár 150 millió forintot is kaphatnak beruházásra a mezőgazdasági vállalkozások - mondta Németh Imre mezőgazdasági miniszter pénteken. A támogatásra jelölt projektek bekerülési költségének felső határa 310 millió forintra emelkedett. Eddig 1100 pályázat érkezett, ebből 539-et támogatnak, szerződést pedig 462 esetben kötöttek, összesen 13,554 milliárd forint értékben. A feltételeket könnyíti a vállalkozás életképességének enyhített vizsgálata, infrastruktúra-fejlesztés esetén a saját erő hitelből történő fedezésének lehetősége, és az önkormányzatok jelzálog-biztosítási kötelezettségének könnyítése.
Az EU brüsszeli bizottsága által is jóváhagyott változtatások oka a hivatal késedelmes felállítása, valamint a nemzeti keretek tavaszi kiürülése miatti kényszerpihenő okozta lemaradás. Az évi tízmilliárd forintos uniós támogatást a magyar állam hárommilliárddal egészíti ki. Az első négy évre jutó 52 milliárd forintot 2006-ig fel kell használni, mivel akkor a támogatási feladatokat a strukturális alapok orientációs része veszi át.
A SAPARD létrehozásakor deklarált nyolc cél közül az első hármat, tehát a mezőgazdasági beruházások, a feldolgozás és marketing, valamint a vidéki infrastruktúra fejlesztését e hónap végén várhatóan a tevékenység diverzifikálása, a falufejlesztés és -felújítás, valamint a szakképzés támogatása egészíti ki.

Fehér Dániel Lajos
Fehér Dániel Lajos

Ez is érdekelhet