Hivatalosan e hét pénteken adják át a Tolna megyei Bogyiszló és Dusnok határában emelt új Duna-hidat. A 920 méteres építmény a leghosszabb Magyarországon és 73 év után az első Duna-híd, amely nem Budapesten épült. Szintén péntektől járható az M9-es út húsz kilométeres új szakasza
pedig 25 éve az első olyan komolyabb út, amelyik nem a fővárosba vezető úthálózatot erősíti, hanem megpróbálja oldani a magyarországi főváros
centrikus útszerkezetet - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. Előkészítés alatt áll két újabb Duna-híd, valamint három Tisza-híd. Magyarországon jelenleg három területen - az M7-es autópályán és a 70-es úton, valamint az M3-as Polgár és Görbeháza közötti szakaszán - összesen 105 kilométeres távon folyik útépítés.
