Az építőipari termelés volumene áprilisban munkanaptényezővel kiigazítva és kiigazítatlanul egyaránt 17 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Az első négy hónapban a termelés 12,6 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál, áprilisban pedig 7,7 százalékkal haladta meg az előző havit - adta hírül a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az ágazat termelése áprilisban folyó áron 105,2 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban 112,5 milliárdra rúgott. Az év első négy hónapjában a termelés értéke 317,7 milliárd forint volt.
A tavaly jellemzően 10-30 százalékos éves dinamikát mutató magyarországi építőipar idén hónapról hónapra komoly zsugorodásról ad számot. A csökkenést többnyire a magas tavalyi bázis - jórészt az autópálya-szerződések megkötése miatt - magyarázza, de márciusban a kedvezőtlen időjárás is közrejátszott. A kilátásokat rontja, hogy az építőipari vállalkozások áprilisban az egy évvel korábbinál 28,8 százalékkal kevesebb új szerződést kötöttek.
Egyelőre nehezen becsülhető, hogy milyen hatással lesz a lakástámogatási rendszer változása az építési kedvre, ráadásul jelentős az intézkedések időben késleltetett hatása - mondta lapunknak Gáspár Anna, a Build&Econ szakértője. A lakáshitelek zöme 3-5 millió forint között mozog, a maximális hitelfelvételt eddig is csak kevesen engedhették meg maguknak. Tavaly ugyan 12 százalékkal, 31 500-ra nőtt az újonnan átadott lakások száma, ám még mindig messze van a hosszú távú célnak tartott évi negyvenezres ütemtől. Idén valószínűleg kismértékben tovább nő az új építésű lakások száma. Az építési engedélyek száma tavaly a 2001-es érték közelében maradt.
