Magyarországon a reálbérek gyors emelkedése jórészt a fogyasztói árindex 2001 közepétől kezdődött hirtelen csökkenésének következménye - állapítja meg Palócz Éva és Tóth I. János tanulmánya. A kutatók szerint a bérszintet elsősorban a közszférában végrehajtott béremelések húzták felfelé. A több hullámban végrehajtott bérnövelés nyomán elveszett a vállalati szféra bérelőnye a költségvetési szektorral szemben.
A magyar gazdaságban a nettó bérek emelkedési üteme 2002-ben 18,3 százalékos volt, ez nominálisan csupán árnyalatnyival nagyobb az egy évvel korábbinál, amikor 18,0 százalék volt. Ráadásul a versenyszektorban még lassulás is volt, mivel 16,3 után 13,3 százalék volt a gyarapodás. A reálbérek tavaly átlagosan 13,6 százalékkal emelkedtek.
A tavalyi gyors növekedés oka, hogy az infláció mérséklődésének ideje és mértéke nem volt előre látható. Nemcsak a gazdaságkutatók, hanem a pénzügyi kormányzat is a ténylegesnél magasabb árindexet várt. Ráadásul a vállalatok 2001 végén nem bíztak az infláció gyors csökkenésében. Emellett komoly szerepe volt a minimálbér emelkedésének is. A kutatók szerint azon cégeknél, ahol éreztette hatását a minimálbér 2001-es és 2002-es növelése, ott közvetett csatornákon keresztül 2003-ban is felfele húzza a bérszintet, mivel nem egyszeri és azonnali, hanem lépésenkénti és elhúzódó a hatása. A kialakult bérfeszültségek miatt ugyanis a cégek idővel kénytelenek feljebb nyomni saját bérskálájukat.
A központi bérintézkedések nemcsak a verseny- és a közszféra közti bérarányokat rendezték át, hanem az ágazatok közöttieket is. Ebben játszott szerepet a minimálbér növelése is. Azon ágazatokban, amelyek mindkét típusú központi béremelésből kimaradtak, az átlagosnál jóval kisebb mértékben növekedett a bérszínvonal. Ez magyarázza azt a paradox helyzetet, hogy több ágazatban is éppen akkor erősödtek a munkavállalók bérkövetelései, amikor korábban nem tapasztalt mértékű béremelkedés jellemezte a magyar gazdaságot. A múlt évben a kimagasló bérdinamika fő okát csupán minden hatodik vállalkozás látta a minimálbér növekedésében. A minimálbér-emelés hatása egyes ágazatokra és cégcsoportokra korlátozódott.
