Csak lassan kezdődik a nyári főszezon a szállodákban. Idén májusban Budapesten a legalább háromcsillagos szállodák foglaltsága meghaladta a 65 százalékot, míg a vidéki hasonló színvonalú intézményeké ennél 10-15 százalékkal kisebb volt - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedés ellenére a fővárosi négy- és ötcsillagos hotelek kihasználtsága alacsonyabb, a vidéki szállodák szobafoglaltsága kissé magasabb, mint tavaly májusban. Budapesten a legdrágább hotelek szobáinak átlagára 33 ezer forint, a négycsillagosoké országosan 13-16 ezer forint, a háromcsillagos egységeké pedig 7-9 ezer forint körül alakul éjszakánként. Az idei első öt hónapban a magyarországi szállodák átlagosan 46 százalékos kihasználtsággal működtek. A jelek szerint továbbra is csak lassan tér magához a tavalyi visszaesés után a magyar szállodaipar. Az idei első öt hónapban ugyanis a vendégéjszakák száma 3,4 százalékkal elmaradt a tavalyi azonos időszakitól a KSH által megfigyelt, legalább háromcsillagos hotelek körében. Ráadásul a bruttó szobaárbevétel még ennél is nagyobb mértékben, 8,0 százalékkal esett vissza egy esztendő alatt.
