Megúszták a romániai kis magyar befektetések - ez a fő eredménye annak a bukaresti kormánydöntésnek, amely - többek között - a magyar befektetőket is mentesíti a külföldi befektetőkre általában érvényes szigorítások alól. Ezeknek ugyanis a Romániában jelenleg jelen lévő magyar vállalkozások közül csupán a legnagyobbak tudtak volna megfelelni.
A román kormány által tavaly december 27-én hozott és egy hónappal később hatályba lépett szigorító rendelet meglehetősen nehéz helyzetbe hozta a külföldi kisbefektetőket Romániában. Eszerint ugyanis az üzleti tartózkodás időtartamát a korábbi 90-ről 30 napra rövidítették, másrészt a vállalkozói célú tartózkodást engedélyhez kötötték, sőt, amennyiben a befektető tisztséget is vállal a romániai cégben - például ügyvezető -, úgy fel kell mutatni 100 ezer eurót. Emellett az üzleti tervet a romániai külföldi befektetések ügynökségének a nemzetgazdaságra nézve hasznosnak és kívánatosnak kellett értékelni, valamint a folytatni kívánt tevékenységgel kapcsolatban fel kellett tudni mutatni az anyaországbeli szakmai képesítést és gyakorlatot. Halász János, a bukaresti kereskedelmi szolgálat vezetője szerint különösen a 100 ezer eurós követelmény hozta volna nehéz helyzetbe a befektető, illetve befektetni kívánó magyar vállalkozásokat, a magyar tulajdonú cégek alapvetően kis befektetések, amelyeket a családi, baráti kapcsolatok, kisvállalatok közötti együttműködés jellemez. A legtöbb, magyar részvétellel működő cég 1-10 millió lej közötti tőkével működik, azaz jelenlegi árfolyamon számítva a 30-300 dolláros kategóriába tartozik. A kereskedelmi iroda tapasztalatai szerint a rendelet miatt több invesztálni kívánó magyar vállalkozás kivárt a romániai megjelenéssel.
A bukaresti kormány szombati döntése alapján a szigorítások alól eddig is mentességet élvező 10 EU-tag, valamint Svájc, Kanada, Japán és az USA mellé sorolta a jövőre uniós taggá váló országokat is. E döntés nyomán várhatóan megélénkül Romániában a magyar vállalkozók befektetési kedve, így várhatóan részt tudnak venni az EU előcsatlakozási alapjaiból kapott források felhasználásában is.
Magyarország a befektetett összeg nagysága szempontjából jelenleg a 14., a bejegyzett vállalatok szempontjából a 7. helyet foglalja el Romániában. A közvetlen magyar tőkebefektetés 2002. december 31-én a román cégbírósági adatok szerint 217,69 millió dollár, ami tartalmazza az apport dollárban kifejezett értékét is, a bejegyzés időpontjában érvényes árfolyamon.
A cégbírósági nyilvántartásban 4019 magyar tulajdonú vállalat szerepel, ebből 3299 működőként nyilvántartott, 213,6 millió dollár apporttal.
