A tényleges csatlakozás után sok brüsszeli szabályt a kormány, illetve az Országgyűlés kontrollja nélkül vezetnek be, így az érdekképviselet soha nem látott fontosságot kap - vélekedett Juhász Endre kijelölt integrációs miniszter a parlamenti külügyi bizottsági meghallgatásán. A tárca nélküli miniszter elsődleges feladata a nemzeti érdekek Brüsszel felé való artikulálásának összefogása. E folyamat során nyilvánvalóan szembekerül a különböző tárcák, főhatóságok érdekeinek ellentétével is, amit ugyancsak kezelni kell - mondta a 12 fős apparátussal működő tárca leendő vezetője. Juhász szerint bár a minisztérium statútuma még nincs kész, nem lesz feladatuk a kül- és biztonságpolitikai kérdések szakértése, ezek a külügyi tárcánál maradnak.
A miniszter kiemelten fontosnak tartja az unió közös agrárpolitikájának reformjában, illetve a következő hétéves ciklus költségvetésének előkészítésében - immár teljes jogú tagként - való részvételt. A miniszterjelölt nem tart az integráció intézményrendszerének szétaprózódásától, mivel a Külügyminisztériumnak, a Miniszterelnöki Hivatalnak és az új minisztériumnak egymástól jól elkülöníthető feladat- és jogköre van. A konkrét tennivalók közül kiemelte az uniós csatlakozásig rendelkezésre álló 3,4 milliárd eurónyi támogatás megfelelő felhasználását. Ehhez közvetlen irányítása alá kerül a Baráth Etele, illetve Nagy Sándor politikai államtitkárok vezette két államtitkárság.
