BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Majdnem hazavágták a vitorlás turizmust

2003. április 24. csütörtök, 20:19

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gazdasági és a környezetvédelmi tárca úgy határozott, hogy módosítási javaslattal él a sokat vitatott 30/2003-as kormányrendelettel kapcsolatban, amely szerint minden belső égésű motorral felszerelt vitorlásnak üzemeltetési engedélyt kell kérni, a korlátozás alá eső vízterületekre – ilyen a Balaton, Velencei-tó és Fertő-tó. Szakemberek szerint ezzel tönkre is tették volna a vitorlás turizmust, mert a külföldiekre ugyanúgy vonatkozik az engedélykérelem, és az egy-két hétig a Balatonon túrázó tulajdonosoknak két hónappal előbb el kellett volna kezdeni megszervezni a papírok beszerzését.
A kormányrendelet – amely március 18-án jelent meg és kihirdetés napján hatályba lépett – meghatározza, hogy bizonyos vízterületeken belső égésű motorral hajtott kishajó csak a hajózási hatóság által kiadott üzemeltetési engedély alapján használható. Ez az engedély nem azonos semmilyen korábbi engedéllyel. A Központi Közlekedési Felügyelet (KKF) mint eljáró hatóság tájékoztatása szerint az üzemeltetési engedélyt minden vitorlás hajóhoz meg kell kérni, még ha azt sport és kedvtelési célból üzemeltetik is. Az engedélyeztetéshez a kormányrendelet 5.§.(1) a.) pontja alapján az illetékes természetvédelmi és környezetvédelmi hatóságok hozzájárulása is szükséges. A Balaton több hatósághoz is tartozik, összesen ötnek a hozzájárulását kell elnyerni.
Az engedélyeztetési eljárás hosszadalmas, ugyanis a környezet- és természetvédelmi hatóságok esetében az államigazgatási eljárás harminc nap, a Központi Közlekedési Felügyeletnél ez újabb harminc napot jelent, a levelezéssel együtt ez legalább hetven nap. A balatoni idegenforgalom többmilliárdos bevételt hoz a nemzetgazdaságnak. Mintegy 5–7 ezer hajóról van szó, így teljességgel elképzelhetetlen, hogy az idegenforgalmi szezon kezdetéig az összes engedély megszerzése megtörténjék.
Jelenleg egyetlen sport és kedvtelési célú vitorlás hajónak sincsen ilyen engedélye, ami a vízi rendészet tájékoztatása alapján azt jelenti, hogy nem futhatnak ki, továbbá a Balaton-törvényből adódóan nem tartózkodhatnak a kikötői vizeken sem.
Az érdekképviseleti szervezetek sérelmezik a türelmi idő hiányát, hogy a jogszabályt azonnali hatállyal vezették be, nem hagyva időt a felkészülésre. Hiányolják, hogy a rendelettervezetet nem egyeztették az érdekelt és érintett kompetens szervezetekkel, például a Balaton Fejlesztési Tanáccsal, a Balatoni Szövetséggel és a hajós érdekképviseleti szervezetekkel.

Molnár Csaba
Molnár Csaba

Ez is érdekelhet