A Top-100 konjunktúraindex értéke a februári jelentős emelkedéshez viszonyítva kismértékben csökkent - derül ki az Ecostat legfrissebb felméréséből. A nagyvállalatok rövid távú gazdasági várakozásai kiegyensúlyozott működési feltételeket jeleznek. A konjunktúramutató értéke kilenc hónapra visszatekintve 50-55 százalék között ingadozott, a 2002 második félévét jellemző csökkenő tendencia egye-lőre stabilizálódni látszik. A magyarországi nagyvállalati kör a működési feltételek és az értékesítési lehetőségek szerény mértékű javulásával számol 2003-ban. Az év utolsó harmadában komoly az esélye annak, hogy a növekedés gyorsulásában tavaly érzékelhető szerepet játszó belföldi fogyasztás és kommunális beruházások helyét a termelés és az exportértékesítés élénkülése veszi át.
A kis- és középvállalati (kkv) szektor bizalmi trendje a múlt évi erőteljes változások után 2003 első hónapjaiban stabilizálódott. A bizalmi mutatók szinten maradásából az is következik, hogy a többségében hazai tulajdonú vállalkozások az év második és harmadik negyedévében kiegyensúlyozott gazdasági feltételek mellett remélik folytatni működésüket. A kkv-szektor versenyképességének javításában a belső források mérsékelt szerepet játszhatnak.
Az EU-csatlakozás küszöbén a vállalatok felzárkózási esélyeinek növelésében egyre nagyobb igény jelentkezik a külső fejlesztési források iránt. A lakosság gazdasági várakozásait mutató index az első negyedévben 3,1 százalékponttal csökkent az előző negyedévihez képest, értéke 41,7 százalék volt.
