A Magyar Közlöny idei 22. számában a kormány pontosította - és némiképp szigorította - az ország légterének használatát szabályozó 1998-as rendeletet. A korábbitól eltérően a mostani módosítás az egy alkalomra szóló engedély kiadását is szabályozza. A fegyvert, lőszert vagy egyéb veszélyes anyagot szállító, illetve rádiótechnikai zavaróberendezéssel rendelkező külföldi állami légi jármű berepüléséhez csak egyszeri engedélyt lehet kiadni a módosítás szerint.
A NATO légi járművei számára, továbbá a nemzetközi jogi kötelezettségvállalás alapján történő berepüléshez legfeljebb 12 hónapra érvényes, több alkalomra is szóló engedély adható ki. A kérelmet a tervezett berepülés előtt legalább 90 nappal be kell nyújtani a Külügyminisztériumhoz. A jogszabályban előírt hatósági hozzájárulások érdekében a belügyi és a honvédelmi tárcát e hozzájárulások alapján az engedélyt kiadó Polgári Légi Közlekedési Hatóság (PLH) értesíti. A légtér egyéb célú igénybevételi engedélyét a katonai légügyi hatóság adja ki, a polgári repülést érintő esetekben a PLH egyetértésével.
Az engedélyesnek az állami repülések céljára szolgáló repülőtéren tervezett leszálláshoz a repülés napját megelőzően legalább öt munkanappal a légierő parancsnoksága hozzájárulását kell kérnie. A módosítás - ugyancsak a korábbi jogszabálytól eltérően - meghatározza, hogy az ENSZ BT határozatainak végrehajtását, illetve egyéb, a nemzetközi biztonság helyreállítása, valamint válságkezelés érdekében tett kérelmek engedélyezését sürgősségi eljárás keretében folytatják le. Az ilyen kérelmeket a tervezett átrepülés ideje előtt legalább 48 órával lehet benyújtani a külügyi tárcához.
