NAPI Gazdaság
Az idei költségvetésben 1,5 milliárd forintot különítettek el a külügyi tárca által kezelt kereskedelemfejlesztési célelőirányzatban (kfc), ez az összeg ötszázmillióval elmarad a tavalyitól. A Külügyminisztérium a szűkebb források ellenére bővítette a pályázati jogcímeket, a befogadás zárónapját viszont a tavalyi november 30. helyett október 31-ére hozta előre.
Tavaly 598 pályázatot nyújtottak be, közülük 396-ról döntöttek, ezek az egyedi pályázatok 417 millió forint támogatást kaptak. A kfc többi részét az ITD Hungary kezelésében lévő pályázatokra fordították. A múlt évben 70 pályázatot utasítottak el, a többit az idén januárban bírálták el - már a 2003-as keret terhére.
