A száz legnagyobb magyarországi cég véleményét összegző Top-100 index értéke 51 százalékpont volt decemberben; ez megegyezik az egy hónappal korábbival, míg a tavaly decemberinél négy százalékponttal magasabb. A stagnálásban kedvező, hogy ezzel megtörni látszik a több hónapja csökkenő trend. Gazdálkodási feltételeinek változatlanságával a cégek egyharmada számol, míg egy másik harmad romlást valószínűsít. A fogyasztói árak éves növekedése 2002-ben a Top-100 véleménye szerint 6,5 százalék lesz. A nagyvállalatok likviditási előrejelzése a novemberinél megnyugtatóbb, mivel kiegyensúlyozott pénzügyi helyzetről számolt be a cégek 61 százaléka. Az Ecostat felmérése szerint csupán 16 százalékuknál lépnek fel pénzügyi nehézségek.
A kkv-k konjunktúraindexe 43,4 százalékra emelkedett decemberben. Ez 1,2 százalékponttal jobb az előző havinál, ám 5,3 százalékponttal roszszabb a 2001. decemberinél. A cégek fele a következő fél évben még a jelenlegi állapotok fennmaradását feltételezi. A szektor beruházási hajlandósága nem várt mértékben, 49 százalékra emelkedett - állapítja meg az Ecostat. Ez június óta a legmagasabb érték. A fejlesztésben gondolkozó cégek 56 százaléka annak megvalósításához nem készül hitelt felvenni. A kkv-k beruházási szándékait főként a bizonytalan belföldi kereslet és a szűkös anyagi lehetőségek korlátozzák. Emellett nem javítja helyzetüket az importtermékek iránt valószínűleg fennmaradó élénk kereslet sem.
A negyedévente mért lakossági bizalmi index az idei utolsó negyedévben 44,8 százalék volt, ez 3,9 százalékpontos romlás a harmadik negyedévhez képest, bár míg így is 1,4 százalékponttal magasabb érték az egy évvel korábbinál. A lakossági bizalmi index látványos romlását a várható munkanélküliségnek és az inflációs rátának a korábbinál is pesszimistább megítélése okozza - vélik a kutatók.
A felmérés szerint a lakosság harmada a munkanélküliek számának kismértékű, míg 13 százalékuk jelentős emelkedését várja. Decemberben a lakosság csaknem kétharmada számít növekvő inflációra. Ezen belül 18 százalékuk az ideinél is nagyobb mértékű drágulástól tart.
A lakosság továbbra is szívesen költekezik. Nagyobb kiadással járó tervek megvalósításához a háztartások 26 százaléka tervezi hitel felvételét. A potenciális hitelfelvevők harmada ház- vagy lakásfelújítás céljából szeretne kölcsönhöz jutni. További 14-14 százalékuk ház- és lakásvásárlást, 23 százalékuk tartós fogyasztási cikket, 17 százalék pedig személygépkocsit venne hitelből. A felmérés szerint a háztartások 9 százaléka tervezi egy éven belül lakóingatlan vásárlását vagy építését. A tervezett ingatlanszerzés általában a saját lakásszükségletet oldaná meg.
(NAPI)
