Csaknem egy évtizede már, hogy az amerikai, más néven „nagy” májmételykór jelen van a magyar erdőkben, s hiába az időközben elkezdett gyógyszeres kezelés, azt mondják: a betegséggel a szarvasoknak és az embereknek most már együtt kell élniük Gemencen. A Csallóközben felbukkant betegség Csehországba a korábban Amerikából importált szarvasokkal érkezett, onnét pedig csigák hozhatták a magyar vizekre. A májmétely is ritkította a szarvasállományt, de az áradások valószínűleg sokkal nagyobb kárt okoztak a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Rt.-nél. A cégnél lapunknak elmondták, hogy a 73 ezer hektáros vadászterületből 18 ezer hektárt érintett az árvíz. Péterfalvi Gábornak, a cég vadállományért felelős vezetőjének elmondása szerint néhány száz millió forint - egymilliárd forintot el nem érő - káruk keletkezett a különféle eszközökben, bár az érintett területre még nem tudnak rámenni.
Az előzetes vizsgálatok alapján elsősorban a fiatal állatok elhullásával kell számolni, de ennek mértékét egyelőre még becsülni sem lehet - hívta fel a figyelmet Péterfalvi. Megfigyelők szerint azonban több év kell majd a gemenci vadállomány regenerálódásához.
Mivel a kárfelmérés még folyik, szakértők érdemben nem kívántak lapunknak nyilatkozni arról, hogy mekkora veszteség érte a tavaly 15 milliárd forint körüli árbevételű vadgazdálkodási ágazatot, amely forgalmának nagyobb részét vadásztatásból biztosítja, míg csaknem harmadát a vadhús és élő vad értékesítésétől. Annyit azonban megjegyeztek, hogy a hazai vadhúsfogyasztás rendkívül alacsony, az évi egy kilogrammot sem éri el fejenként. Ezért a vadhús árát sokkal inkább az európai exportpiaci kereslet határozza meg, mintsem a magyarországi kínálat. Hozzátették: az árvizek csak lokális gondokat okoztak, így a kínálatban különben sem kell fennakadásokkal számolni, vagyis a fentiek miatt várhatóan nem emelkedik a vadhús ára. Valószínűleg a vadászturizmus sem esik vissza, vélhetően továbbra is látogatottak lesznek a hazai vadászhelyek. Hasonló véleményen van Pacs István, a vadhúsfeldolgozó üzemeket, az erdőgazdaságok többségét és a nagy vadásztató szervezeteket tömörítő Vadgazdasági Termékek és Szolgáltatások Terméktanácsa titkára is, aki szerint az árvíz hatása nem befolyásolja a vadhús országos árát, illetve a vadásztatásból származó bevétel alakulását. Úgy véli, hogy az árvíz a magyarországi vadászterületnek csak csekély részét érintette.
A halászati ágazat termelési értéke 9-10 milliárd forint, de hogy a helyenként még mindig szükségállapotot kikényszerítő árvíz következtében mennyi kára lesz a Duna menti halászoknak, egyelőre nem lehet tudni - vélekedtek a Halászati Terméktanácsnál. Nem cáfolták ugyanakkor, hogy az árvízi kár több száz millió forint is lehet, az árterületekre került, illetve elhullott halakat ugyanis utóbb már nem lehet kifogni. Emellett az árhullám levonulása is akadályozta a halászokat munkájuk végzésében.
L. L.--Á. A.
