BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Gyógyturizmus-pályázat kistelepüléseknek

2001. szeptember 28. péntek, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kisebb önerővel rendelkező önkormányzatok számára az ideinél kedvezőbb feltételekkel írják ki a Széchenyi tervben szereplő jövő évi gyógy- és termálturizmus-fejlesztési pályázatokat. Bánki Erik, a parlament idegenforgalmi bizottsága gyógy- és hévízturizmus albizottságának elnöke elmondta, hogy a kiírás a korábbi gyakorlattal ellentétben már 2001. november végéig megjelenik. A jövő évi pályázatokban az ideihez képest duplájára, 2 milliárd forintra nő a nemzetközi jelentőségű fürdőhelyek által elnyerhető állami támogatás. A legkisebb fürdőfejlesztések esetében, ahol 150 millió forint a maximális beruházási összeg, ennek a 70-75 százalékát kérhetik majd a Széchenyi terv alapján a pályázók. Az idén ez 50 százalék volt, s ez az önkormányzatok számára nem volt elégséges.

Baka Zoltán
Baka Zoltán

Ez is érdekelhet