Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A pontrendszernek kétségtelen előnye, hogy láttatni engedi a várható nyugdíjakat és befizetésre ösztönöz. A rendszer átláthatóbb, életünk kiszámíthatóbbá válik. A nyugdíjrendszer mögötti matematika, a járulékkulcs a foglalkoztatottság és a korfa közötti összefüggés azonban marad a régi, és ez megköti a reformerek kezét.
A felosztó-kirovó nyugdíjrendszer alapképlete szerint a járulékkulcsnak meg kell egyeznie a nyugdíjkiadás és a járulékoltatható kereset hányadosával. Rövid matematikai fejtegetés után a képlet így írható fel:
A képlet első hányadosának alakulását elméletileg szabályozza a nyugdíjtörvény. Eszerint a nyugdíj az átlagkereset növekedési üteme és az infláció növekedési üteme között félúton emelkedik. Feltéve, hogy Magyarország a konvergencia jegyében a következő években folyamatos reálbér-növekedés mellett gyors gazdasági növekedést produkál, azt mondhatjuk, hogy a hányados értéke a közeljövőben csökken. Ez azonban ne tévesszen meg senkit, nyugdíjrendszert minimum 40 évre illik tervezni, addig meg bármi lehet. Ráadásul ezt a járulékkulcsra nézvést kedvező hatást kompenzálja a mindenkori kormányzatot négy évente elkapó olthatatlan vágy az extra-nyugdíjemelésre. Kedvező hatásról e hányados esetében tehát nem érdemes beszélni, még akkor sem, ha a kormány ígéretéhez híven visszacsábítja a felosztó-kirovó rendszerbe a magánnyugdíj pénztári tagokat. Ez ugyanis csak látszat intézkedés, a miattuk kieső járulékbevételt jelenleg a központi költségvetés pótolja, vagyis ez nem növeli a nevezőt.
A képlet második hányadosa a következő években csökkenni fog, azaz teret ad a járulékcsökkentésre. A nyugdíjba vonuló generációk létszáma ebben az évtizedben lassan bár, de csökken és valószínű, hogy a halandóság csökkenése ezt nem kompenzálja. A következő években várhatóan folytatódik a foglalkoztatottság növekedése Magyarországon, ez pedig fölerősíti a kedvező demográfiai hatást. A járulékkulcs csökkentése mindezek ellenére el is maradhat. Ennek oka, hogy a felosztó-kirovó nyugdíjrendszert a reform tartósan veszteségességre ítélte. A nyugdíjkifizetéseket a reform nem érintette - nem csökkentette sem a létszámot, sem az átlagnyugdíjat - miközben az oda fizetett járulékot a magánnyugdíjpénztárakba fizetett járuléktömeggel csökkentette. A javulás tehát nem többletbevételben, hanem csökkenő veszteségben mutatkozik meg. Ezt a veszteséget jelenleg a központi költségvetés állja, a járulékkulcs csökkentése tehát úgy is felfogható, hogy az nem engedi csökkenteni a költségvetési kiadásokat. Elmaradhat a kulcsok csökkentése azért is, mert azokat később ismét emelni kellene. Az évtized végén ugyanis nagy létszámú generációk érik el a nyugdíjrendszert, a Ratkó-korszak gyermekei elmennek kipihenni hányatott aktív koruk fáradalmait.
Ezek között a keretek között jelenhet meg a pontrendszer. Legkényesebb eleme bizonyosan az lesz, hogy bonus-malus pontok segítségével hová sikerül belőni a korcentrumot, vagyis azt az életkort, amikor az emberek rendszerint nyugdíjba mennek. Hasonló kérdésben egyszer már kudarcot vallott a magyar parlament. Az akkori Pénzügyminisztérium rosszul mérte föl a magánnyugdíjpénztárak vonzerejét, így a tervezett 600 ezer ember helyett, mintegy 2 millió ember lépett át a magánnyugdíj-rendszerbe. Köztük olyanok is, akik nagy valószínűséggel nem járnak jól az új rendszerrel, de rosszul mérték föl a régiben szerzett nyugdíjjogosultságuk értékét. Számukra az új reformerek a jelek szerint visszatérési lehetőséget kínálnak, aminek peremfeltételei ugyancsak precíziós számításokat igényelnek.
M. D.
