A kormány a közelmúltban jóváhagyta az ISPA-támogatással megvalósuló beruházások társfinanszírozását. Ennek kapcsán a közelmúltban azzal bízta meg a pénzügyi és a közlekedési tárcát, hogy a MÁV idei évre vonatkozó 9,6 és a 2002-es 5 milliárd forintos - állami garancia melletti - hitelfelvételének feltételeit dolgozza ki. A kormány ugyanis jórészt így kívánja biztosítani az ISPA-támogatással megvalósuló vasúti beruházások forrásigényét. A vasúti fejlesztésekhez Magyarországnak idén összesen 11,6, jövőre pedig 7,8 milliárd forintot kell előteremtenie, ehhez az említett hiteleken túl a közlekedési tárca idén 2 milliárd, jövőre pedig 2,8 milliárd forinttal járul hozzá. Az unió a beruházási költség felét állja mindkét évben, vagyis idén 11,6, jövőre pedig 7,8 milliárd forintot biztosít.
A kormány az előbbi hitelfelvételeket megelőzően tavaly év végén hozzájárult ahhoz, hogy a MÁV vasúti alaptevékenységéhez szükséges járművek felújításához állami garanciavállalás mellett 33 millió euró - 8,6 milliárd forint - hitelt vegyen fel az Eurofimától. A tavalyi kormánydöntés azt is tartalmazza, hogy a MÁV és a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GySEV) Rt. összesen további 46,5 millió euró - mai árfolyamon 12,3 milliárd forint - kölcsönt vehet fel, amiből a MÁV és a GySEV 10, illetve 5 úgynevezett kétáramnemű villanymozdonyt vásárol (NAPI Gazdaság, 2000. november 13., 3. oldal).
D. J.
