Michel Barnier, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosa a napokban írta alá a menedzsmentbizottság által tavaly pozitívan elbírált 12 magyar ISPA-projekt összes kapcsolódó pénzügyi megállapodását. Az aláírással Barnier garantálta a 2000. évre elkülönített 88 millió euró támogatást. A legtöbb projekt esetében az összegek tényleges folyósításának feltétele, hogy a magyar fél teljesítse az EU megfelelő környezetvédelmi és jogi követelményeit. Ennek kapcsán a Környezetvédelmi Minisztériumban (KöM) már megalakították az ISPA-ügynökséget (NAPI Gazdaság, 2001. január 16., 3. oldal).
A 12 jóváhagyott 2000-es ISPA-projekt magyar társfinanszírozása kapcsán a tárcák forrásmegjelölését, illetve esetleges többletforrásigényét tartalmazó kormány-előterjesztés készül. Ez mintegy 64,5 milliárd forint társfinanszírozási részt jelentene összesen, több évre elosztva. Boros Imre PHARE-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter ugyanakkor tegnap egy sajtóbeszélgetésen emlékeztetett arra, hogy a már korábban jóváhagyott, közlekedést és környezetvédelmet támogató ISPA-projektek kapcsán a kormány már rábólintott a következő hat évre vonatkozó, több mint félmilliárd euró támogatásról szóló kötelezettségvállalásra, s a kétéves költségvetésben már benne van a 2-6 évig tartó projektek társfinanszírozása. Utóbbi programok társfinanszírozásának forrása alapvetően a KöM-nél, az önkormányzatoknál van a kétéves költségvetésben, az utóbb jóváhagyottak viszont még nem kerülhettek be a KöM költségvetésébe (NAPI Gazdaság, 2001. január 8., 1-3. oldal). Boros szerint a 2000. évi programokra várhatóan több mint 500 millió euró forrás jut az évek során. Az idei évre vonatkozó ISPA-programok között a miniszter a dunai hajózás és a légi közlekedés fejlesztésének tervét említette.
László Levente
