Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az európai unióénál gyorsabb hazai inflációnövekedés a rögzített mértékű csúszó leértékelésen keresztül a forint reálfelértékelődéséhez vezetett, vagyis a reálárfolyam alakulása a monetáris szigorítás irányába hatott – áll a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentésében. A júliustól megugró hazai infláció ugyanakkor a reálkamatok további csökkenésében is megmutatkozott, aminek a jegybank október 11-i 100 bázispontos kamatemelése vetett véget. Az MNB által eddig előnyben részesített rövid bázisú reálkamat az elmúlt negyedévben lényegesen alacsonyabb értéken állt, mint az alternatív mutatók, így a jegybank az alternatív mutatók közlésével jelezni kívánta, hogy bár viszonylag alacsonyak a reálkamatok, de nem ijesztő mértékben.
A reálkamat alapvetően három módon számítható. A közgazdaságilag leginkább releváns ex ante reálkamat esetében a most érvényes nominális kamatot deflálják a befektetők azonos időtartamra vonatkozó inflációs várakozásaival. Ezzel megkapják, hogy egy most döntést hozó befektető adott inflációs várakozások és kamat mellett mekkora reálhozamra számíthat – vagyis azt, hogy a kamatpolitika mennyire ösztönöz megtakarításra. Problémát okoz viszont, hogy a lakossági inflációs várakozásokról nincs pontos információ, a mutató számításánál végül is felhasznált piaci elemzői várakozás ezzel nem feltétlenül egyezik meg. A Magyar Nemzeti Bank felkérésére a Tárki rendszeresen készített a lakossági inflációs várakozásokat kutató lekérdezéseket, és ezek a piaci elemzők által számítottnál lényegesen nagyobb lakossági inflációs várakozást mutattak. Ez a jelenség még tavaly az első félévben is igaz volt, amikor az alapvető élelmiszerek ára huzamosabb ideje inkább stagnálást, semmint emelkedést mutatott.
Az ex post reálkamat a tényleges reálhozam, amit 12 hónapos reálkamat esetében például úgy kapnak, hogy az egy évvel ezelőtti 12 hónapos nominális hozamot az elmúlt 12 havi inflációval deflálják. Ez a mutató ugyan könnyen számítható, de figyelmen kívül hagyja a monetáris politika legfrissebb eseményeit, csak a múltbeli hatásokat mutatja.
Az inflációs várakozásokra vonatkozó adatok megbízhatatlansága és az ex post reálkamat alacsony információtartalma miatt a gyakorlatban leginkább a „hagyományos” reálkamatot alkalmazzák, ekkor a jelenbeli nominális kamatot a legfrissebb realizált (év/év) inflációval deflálják. Ezt a mutatót a legfrissebb adatokból számolják ugyan, de közgazdasági információtartalma csekély, és amennyiben az infláció csökken, értéke tartósan alatta marad a közgazdaságilag releváns ex ante kamatnak.
A jegybank által eddig preferált rövid bázisú reálkamat a „hagyományos” reálkamat egy változatának tekinthető, itt a felhasznált infláció és hozam egyaránt 3 hónapos adat, így csökkenő infláció esetén kisebb a torzítás. Ugyanakkor az évestől eltérő szezonalitás miatt a mutatót ki kell igazítani, ez pedig a háromhavi trend átmeneti megugrása esetén az éves adat elfutását eredményezheti – ahogy ez a vizsgált negyedévben is történt.
A jegybank értékelése szerint a monetáris kondíciók nyomon követése szempontjából nincs ideális reálkamat. Mind a négy módszer szerint számolt mutató csökkent júliustól szeptemberig, majd a kamatemelés hatására októberben emelkedett – a különbség nem az elmozdulás irányában, hanem a kamatszintben mutatkozik. Habár a jegybank által korábban használt reálkamat negatívvá vált, a reálkamat szintjéről legtöbb információt hordozó ex ante reálkamat pedig historikusan alacsony szintre került – de egy hónapban sem csökkent 3,2 százalék alá, novemberben pedig jelentősen, 3,8 százalékra emelkedett –, de a reálkamat ezen csökkenése az MNB szerint nem aggasztó mértékű.
P. B.
