Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A kibocsátást - vagyis a nemzeti összterméket - hosszú távon a termelési tényezők mennyisége és a technológia fejlettsége határozza meg. A kibocsátás a kereslet bővítésének hatására ideiglenesen meghaladhatja a potenciális, hosszú távon fenntartható szintet, ám a túlkereset révén kialakuló úgynevezett kibocsátási rés inflációhoz vezet.
Az infláció letörése pedig elméletileg csak keresletszűkítéssel, egy negatív kibocsátási rés létrehozásával lehetséges, amivel viszont elvész a korábbi növekedési többlet - írja Darvas Zsolt és Simon András.
A szerzők szerint egy olyan kis, nyitott gazdaságban, mint Magyarország, a belső kereslet túlfutása nem közvetlenül az inflációt, mint inkább a külkereskedelmi mérleg hiányát növeli meg. A kibocsátási rés ebben az esetben is fenntarthatatlan, bár az inflációs hatás addig halasztódik, amíg a deficit valutaleértékelési várakozásokat ébreszt vagy leértékeléshez vezet.
A tanulmány szerzői az 1960-as évektől becsülték meg a magyar gazdaság fenntartható, belső és külső konjunkturális hatásoktól megtisztított növekedési ütemét, és megállapítják, hogy a kibocsátási rés jól mutatja a tervgazdasági stop-go periódusokat: az 1965-ös megszorítást, az olajválság előtti keresleti felfutást, majd a válság utáni visszaesést, az 1978-as beruházási túlköltekezési hullámot, a 80-as évek közepi megszorításokat. A modell szerint a legnagyobb gazdasági visszaesés idején, 1990-1992 között a tényleges és a potenciális növekedés szorosan együtt mozgott. Ez arra utal, hogy a gazdaságpolitika semleges volt, a monetáris és fiskális hatóságok ugyanannyira féltek az inflációtól, mint a kereslet visszaesésétől. 1993-1994-ben erőteljesen megmutatkozott a lazítás: 1993-ban még negatív potenciális kibocsátás-változás ellenére is 3 százalékkal nőtt a GDP. 1995-1996-ban a kereslet visszafogása, a stabilizálódó új gazdasági struktúra révén helyreállt a kereslet és kínálat egyensúlya. 1998-1999-ben a potenciális és tényleges kibocsátás növekedési üteme lényegében azonos volt, a hosszú távon fenntartható szint azonban mintegy fél százalékkal a tényleges alatt volt, ám - amint azt a szerzők a NAPI Gazdaságnak nyilatkozták - az inflatorikus hatás ebben az időszakban is a mérési hiba határán belül maradt. A szerzők szerint 2000-ben gyors növekedés mellett nem romlott jelentős mértékben a külső egyensúly, ami azt valószínűsíti, hogy gyorsan emelkedett a potenciális kibocsátás is.
P. B.
Simon András és Darvas Zsolt a kibocsátási rés létrejöttével kapcsolatban elmondta, hogy egy fiskális lazítás előnyei vélhetően egyenlően oszlanak meg a külfölddel versenyző (tradable) és a külfölddel nem versenyző (non-tradable, általában a szolgáltatások, a tercier szektor) javakat előállító szektorok között. A kibocsátási rés csökkentése érdekében alkalmazott fiskális megszorítás hatása kiegyensúlyozottabb, a monetáris dezinfláció terheit azonban inkább a tradable szektor viseli.
