BUX 144765.41 0,61 %
OTP 46400 0,65 %
header

Befektetés

05.
04.
00:00

Draghi döntötte be a tőzsdéket

Az európai tőzsdék jellemzően a pozitív tartományban jártak, amíg az Európai Központi Bank elnöke, Mario Draghi el nem kezdett beszélni a változást nem hozó kamatdöntés utáni sajtótájékoztatóján. Ekkor esésnek indultak az árfolyamok, egyedül a londoni FTSE−100 tudott 0,1 százalékos emelkedéssel zárni, ám a párizsi és a frankfurti tőzsde már negatív tartományban zárt: előbbi 0,1, utóbbi 0,2 százalékos eséssel. Draghi elmondása szerint hiába romlik rohamosan az európai gazdaság állapota, szóba sem került a monetáris politika lazítása − például az egyes piaci szereplők által várt újabb kamatcsökkentés − az európai jegybank barcelonai kihelyezett ülésén, a legtöbb piaci megszólaló szerint azonban nem túl hiteles, hogy az ECB még mindig az LTRO-tendereken kihelyezett likviditásban bízik. Az olasz bankok árfolyama ennek megfelelően szakadt, az UniCredit 4,7, az Intesa Sanpaolo pedig 3 százalékot esett. A többi ország bankjai sem úszták meg a mészárlást, a vártnál jobbat jelentő Société Générale például 4,9 százalékot, a Deutsche Bank 2,7 százalékot, a Banco Popular Espanol pedig 2,4 százalékot esett. Nem szerepeltek jól a Londonban jegyzett nyersanyagtermelők sem, az Antofagasta ötszázalékos eséssel zárt. Veszteségről beszámoló gyorsjelentését követően 11 százalékot vesztett értékéből a belga Delhaize Group. A délután elkedvetlenedő befektetőket további pofonként érte délután az amerikai nem szolgáltatói ISM, ami jelentősen és váratlanul visszaesett − bár ezt részben ellensúlyozta a javuló munkaerő-piaci adat. Ennek megfelelően az amerikai piacok is mínusszal nyitottak, és innen lefelé vezetett az út: lapzártánk idején a Dow Jones ipari átlaga 0,3, az S&P−500 fél, a Nasdaq pedig közel egyszázalékos mínuszban állt.

Szerző(k):
Economx
05.
04.
00:00

Kazah olajba fektet a Mol

További mintegy 250 millió dollárt fektet be a Mol Kazahsztánban, ahol a tervek szerint 2015-ben indulhat meg az az olajkitermelési projekt, amelynek előkészítését a magyar olajipari cég irányítja − jelentette be Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója a kazah fővárosban, Asztanában, ahová kétnapos látogatásra érkezett Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével egy magyar kormányzati-üzleti delegáció. A Mol 2004-ben vásárolt be egy projektbe, amelyben ma 27,5 százaléka van a magyar olajipari vállalatnak. Néhány évi sikertelen próbálkozás után a Mol átvette ennek a projektnek az irányítását, tehát ma gyakorlatilag Mol-szakemberek végzik a kutatás irányítását − idézte az elnök-vezérigazgatót az MTI. Jelezte egyúttal, hogy további befektetésekre készülnek Kazahsztánban és biztos ezek sikerében is.

Szerző(k):
MTI-Eco