BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
header

Befektetés

12.
03.
00:00

Szárnyalt a tőzsde, bírta a Richter

Kiugróan optimista hangulatban fejezte be a hetet a Budapesti Értéktőzsde, ahol továbbra is az MSCI indexeit követő ETF-ek kényszereladásaié volt a főszerep. A BUX az egész régiót és az európai tőzsdéket magasan felülteljesítve − 2,3 százalékos emelkedés után − napi csúcsán, 18 265 ponton fejezte be a hetet. A péntek nagy részét 18 ezer pont környékén töltötte, csak késő délután jött a masszív erősödés. A Mol és az OTP árfolyamát szépen meghúzták a befektetők: az olajpapír (egyben legnagyobb BUX-komponens) jegyzése 3,9 százalékkal, 18 370 forintra, a bankrészvényé pedig 3,7 százalékkal, 4070 forintra drágult. Mindkét papír napi (és heti) csúcsán zárt. Akció és izgalom azonban pénteken is a csak a Richter piacán mutatkozott igazán: pénteken kellett az MSCI indexeit követő ETF-eknek lezárniuk a maradék pozícióikat a nagyobbik gyógyszergyártóban, viszont ott nyüzsögtek a helyzetben lehetőséget szimatoló befektetők is. Így nem hat meglepetésként, hogy összesen 39 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a Richter részvényei, ami egy átlagos napi teljes BÉT-forgalom négyszerese. Az árfolyam délelőtt még 36 100 forintnál, jó kétszázalékos pluszban járt, majd esni kezdett, így végül 35 500 forinton, 0,3 százalékos eséssel búcsúzott − ami a hatalmas eladói nyomás fényében szép teljesítménynek mondható. A Magyar Telekom és a kisebbik gyógyszercég, az Egis viszont nem zavar sok vizet: elhanyagolható forgalom mellett stagnált mindkét papír jegyzése, előbbié 393, utóbbié 16 800 forinton. Az E-Star papírjait ezúttal vették, közel 9 százalékkal drágult a likviditási gondjain úrrá lenni próbáló kis energiacég. A CIG Pannónia részvényei egy százalékkal lettek drágábbak, míg az FHB-papírok 0,2 százalékkal értek kevesebbet a hét utolsó napján.

Szerző(k):
Kasnyik Márton
12.
03.
00:00

Ötvenmillióval emelheti meg tőkéjét az E-Star

Az E-Star igazgatósága azt javasolja a társaság részvényeseinek, hogy hatalmazzák fel az igazgatóságot az alaptőke megemelésére, nyilvános vagy zárt körben, új részvények forgalomba hozatalával. Az igazgatóság a felhatalmazás alapján ötéves időtartam alatt legfeljebb 50 millió forinttal emelhetné meg a tőkét, ötmillió darab új részvény kibocsátásával. Az igazgatóság mindezt azután hozta nyilvánosságra, hogy a december 21-ére összehívott rendkívüli közgyűlés újabb napirendi pontokkal bővült. Többek között döntés születhet az egyik nagyrészvényes javaslatára arról is, hogy az igazgatóságot felhatalmazzák-e az alaptőke nyílt- vagy zártkörű emelésére. A cég vélhetően így próbál forráshoz jutni, hogy a kötvény-visszavásárlásokat tovább folytathassa, hiszen banki hitelhez nem nagyon jut, legalábbis az elmúlt időszak bejelentései ezt mutatják. Kérdés azonban, hogy ki lesz hajlandó tőkét emelni, hiszen a társaságban a részvényesi érték egyelőre nem megállapítható. Mivel korábban maga az igazgatóság hívta fel a figyelmet arra, hogy a kötvénytulajdonosok valószínűleg semmit nem kapnak egy esetleges felszámolás esetén, akkor a részvények sem érhetnek túl sokat.

Szerző(k):
Deák Bálint
12.
03.
00:00

Cégfelvásárlással nő a Synergon

Az árbevételt több milliárd, az EBITDA-eredményt pedig több száz millió forinttal emelhetik a Synergon portfóliójába közeljövőben bekerülő cégek. A társaság az akvizíciókat részben saját részvénnyel finanszírozza. Ráadásul a cég több mint hét százalékát megvásárló vezérigazgató nem zárkózik el attól, hogy ismét vevőként jelenjen meg, például ha a PannErgy is szeretne eladni a részvényeiből. Az új adatközpont építése a jövő év közepén kezdődhet meg − derül ki interjúnkból.

Szerző(k):
Mezősi Tamás
12.
03.
00:00

Stagnáltak a tőzsdék pénteken

Rossz hírek jöttek az Egyesült Államokban folyó költségvetési tárgyalásokról, a BRIC országok gazdasági adatai nagy csalódást keltettek, az adósságválságtól gyötört Európa ügyeiben pedig nincs érdemi előrelépés − ennek fényében meg kell becsülni, hogy a vezető tőzsdeindexek nem estek sokat pénteken, amivel megtartották a novemberi emelkedésüket. Az európai piaczárás után érkezett a nagy meglepetésnek nem nevezhető hír, miszerint a Moody\'s − Franciaország korábbi leminősítése miatt − elvette az AAA besorolást az európai mentőalaptól, az ESM-től. A londoni FTSE−100 0,1 százalékot esett, a frankfurti DAX éppen ennyit emelkedett, a párizsi CAC−40 pedig 0,3 százalékkal süllyedt csütörtöki értéke alá; a madridi és a milánói indexek, az IBEX−35 és az FTSE Mib viszont egyaránt félszázalékos esést könyveltek el. Az európai piacok a nap nagy részét pluszban töltötték, csak a délutáni órákra − a negatív amerikai nyilatkozatok hatására − vesztették el előnyüket. Az amerikai piacok mínuszban nyitottak, ám végül felrántották őket, így összességében várakozó álláspontra helyezkedtek: az S&P−500 és a Dow Jones ipari átlaga gyakorlatilag stagnált a megelőző naphoz képest, a Nasdaq pedig minimálisan, ötszázad százalékponttal esett. A Royal Bank of Scotland árfolyama 1,3 százalékot esett, a HSBC pedig egy százalékot emelkedett, mivel sajtóhírek szerint az államosított bank indiai lakossági üzletágának eladásáról szóló, utóbbi bankkal folytatott tárgyalásai összeomlottak. A HeidelbergCement Frankfurtban, az LVMH pedig Párizsban egy-egy ajánlásjavítás miatt emelkedett. Az AMD közel 8 százalékot erősödött az Egyesült Államokban, miután kiderült, hogy el akarja adni egyik telephelyét − a Groupon viszont majdnem 9 százalékot zuhant.

Szerző(k):
Kasnyik Márton
11.
30.
00:00

Áttörte a 280-as szintet a forint

A befektetők nagyobb mennyiségű eurólongjának zárása okozhatta a forint hirtelen reggeli erősödését, azt követően, hogy a világban jelentősen javult a hangulat. Mivel a magyar deviza együtt mozgott a lengyel zlotyval és a cseh koronával is, ezért csütörtök délután is megmaradt az erős árfolyam. Ez annak tudható be, hogy a piaci szereplők sokkal optimistábbakká váltak az amerikai költségvetési szakadékkal kapcsolatos megegyezés ügyében. Ennek hatására a dollár gyengült az euróval szemben, a keresztárfolyam ismét az 1,30-as szintet tesztelgette. Ez pedig egyértelműen jót tesz a feltörekvő devizáknak, így a forint délután 279,50-en állt az euróval szemben, igaz, a napi minimum 278,75-ön volt. Érdekes, hogy a jó hangulat a frank piacán nem igazán éreztette hatását. Az árfolyam az euróval szemben továbbra is 1,204 környékén mozgott, vagyis nem tud igazából elszakadni az 1,20-as árfolyamsáv aljától. Ennek hatására egy frankért 232 forintot kellett adni, míg a dollár egysége 215,50-be került.

Szerző(k):
Deák Bálint