BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
header

Befektetés

12.
20.
00:00

A Mol számára jól változott az INA fb-je

A korábbi várakozásoknak megfelelően alakult át az INA felügyelőbizottsága (fb) a társaság rendkívüli közgyűlésén, ami mindenképpen kedvező változást jelent a Molnak. A részvényesek ugyanis a horvát kormány javaslatára felmentették tisztségéből Gordana Sekulic, Davor Stern és Damir Vandjelic felügyelőbizottsági tagokat, akik korábban többször is hevesen kirohantak a Mol ellen, és követelték Áldott Zoltánnak, a cég elnökének leváltását. A horvát kormányfő azonban békésebb viszonyra törekszik, ezért helyettük Zeljko Peric, Sinisa Petrovic, valamint Mladen Prostenik személyében új tagokat jelöltek, akiket meg is választott a testület. Ezzel együtt a közgyűlés Ferencz I. Szabolcs, Horváth Ferenc, Molnár József, Mosonyi György és Világi Oszkár felügyelőbizottsági tagok felmentését is megszavazta, ugyanakkor őket újra is választotta a következő négy évre. Mindez azt jelenti, hogy mostantól szakmai alapokon folyhat a munka tovább az INA testületében, és talán azt is jelentheti, hogy a horvát kormány nem akarja felrúgni a Mollal korábban kötött partnerségi viszonyt. Az összesen kilenctagú felügyelőbizottságban három hely illeti meg a horvát kormányt, egy a dolgozókat, öt pedig a Molt.

Szerző(k):
Deák Bálint
12.
20.
00:00

Meglepte az elemzőket az Oracle

A várakozásokat jóval meghaladó profitról és bevételről adott számot az amerikai Oracle, a világ második legnagyobb számítástechnikai szolgáltatója. A nettó nyereség 18 százalékkal, 2,6 milliárd dollárra nőtt a vállalat novemberben végződött második üzleti negyedévében, miközben az előző háromhavi periódusban kissé esett a profit. Néhány egyszeri tételtől megtisztítva részvényenként 64 centes eredményt mutatott fel a cég, ami jobb a 61 centes elemzői konszenzusnál − jelentette az AP. Az árbevétel három százalékkal, 9,1 milliárd dollárra kúszott fel a negyedévben, ami 900 millióval haladja meg a szakértők prognózisát. Különösen örömteli, hogy a szoftverlicencek értékesítéséből és az online szolgáltatások előfizetőinek bővüléséből származó bevétel 17 százalékkal ugrott meg, ugyanis az így szerzett ügyfelek további informatikai támogatásokat vásárolnak, ami tartós bevételt hoz az Oracle-nek.

Szerző(k):
Komócsin Sándor
12.
20.
00:00

Javult a németek hangulata

Az üzleti hangulatot tükröző német IFO index decemberben 102,4 pontra emelkedett az előző havi 101,4 pontról. Az elemzők 102,0 pontot vártak, így a mutató egy kicsit jobb lett a várakozásoknál, ráadásul fél év után november volt az első olyan hónap, amikor nőtt a gazdasági szereplők optimizmusa Németországban. Előtte folyamatosan romlott a hangulat, amit elsősorban az adósságválsággal magyaráztak. Az indexnek az aktuális helyzet megítélését tükröző komponense 107,1 pontra csökkent a novemberi 108,1 pontról, alacsonyabb szintre a 108,0 pontos elemzői várakozásoknál. Az üzleti szféra rövid távú várakozásait tükröző index 97,9 pontra emelkedett decemberben a novemberi 95,2 pontról, meghaladva a 96,3 pontos elemzői várakozásokat is. Az indexek novemberben is javultak az előző havihoz képest. A CESifo Group havi rendszerességgel állítja össze mintegy 7 ezer német vállalatvezető körében végzett felméréssel az aktuális németországi üzleti környezet állapotát és a gazdasági szereplők rövid távú várakozásait számszerűsítő mutatószámokat. Az indexek emelkedő értéke és az euró dollárárfolyama között a tapasztalatok alapján szoros pozitív korreláció mutatható ki.

Szerző(k):
Deák Bálint
12.
20.
00:00

Drágulhatnak az osztrák papírok

Jövőre az ideinél ugyan szerényebb mértékű, de még mindig két számjegyű eredménynövekedést érhetnek el a bécsi tőzsdén jegyzett cégek. Ezt és az ország kedvező kockázati megítélését, a régió országainak − Magyarországot kivéve − a nyugat-európainál nagyobb növekedési potenciálját figyelembe véve jövőre az osztrák részvénypiacon tovább emelkedhetnek az árfolyamok − mondta Fritz Mostböck, az Erste Bank elemzési osztályának vezetője bécsi sajtótájékoztatóján. Az osztrák ATX index január eleje óta 25 százalékkal emelkedett, ezzel az egyik legjobban teljesítő európai részvényindex volt eddig, ennél nagyobb növekedést a fejlett európai piacok között csak a német DAX index tudott produkálni. A szakértő szerint az osztrák részvénypiacra egyszerre volt kedvező hatással, hogy a bécsi index, az ATX kosarában szereplő részvények összesített eredménye idén várhatóan 44 százalékkal emelkedik és az, hogy Ausztria egyike azon kevés európai államoknak, amely megőrizte államadósságának kedvező besorolását. A bank elemzőinek előrejelzése szerint az eredménynövekedés mértéke jövőre ugyan mérséklődik, de még mindig a két számjegyű tartományban maradhat, s elérheti a 16 százalékot. Jó választás lehet az osztalékfizető papírok, így az Immofinanz, az OMV, a Verbund, a VIG és a Voestalpine részvényeinek vásárlása, amelyek várható átlagos osztalékhozama jelenleg 3,9 százalék.

Szerző(k):
Economx