BUX 131415.48 0,6 %
OTP 40290 0,98 %
header

Befektetés

11.
14.
00:00

Kemény kritikát kapott a szlovák büdzsé

A szlovák kormánynak a 2014 és 2016 közötti időszakra kidolgozott költségvetési javaslata egyszeri és bizonytalan bevételekkel kecsegtető intézkedésekre épít, az államháztartási hiány csökkentéséhez szükséges szerkezeti reformok bevezetését későbbi időpontra halasztja, továbbá nem állítja meg az állam további eladósodását − derül ki a szlovák költségvetési tanács kedden közzétett elemzéséből, amely kemény kritikának veti alá a Fico-kormány gazdálkodását. Bár a tanács szerint jövőre a GDP-hez viszonyított államháztartási hiány 3 százalék alá szorítható, azonban "a 2014-es büdzsében a negatívumok kerekednek felül" − közölte Ódor Lajos, a tanács tagja. A szervezet azt veti a kabinet szemére, hogy míg tavasszal a jövő évre 2,6 százalékos államháztartási hiánnyal számolt, most a jövő évi koncepció már 2,8 százalékos deficitet feltételez, a 2015-ös előrejelzésében pedig ugyanezt 1,9-ről 2,6 százalékra módosította. A tanács szerint jövőre csak azért marad 3 százalék alatt a hiány, mert a kormány az extra állami osztalékok, továbbá a Slovak Telekom kisebbségi részvénycsomagjának értékesítése révén jelentős pluszbevételhez jut. A költségvetési tanács az államigazgatási reformból eredő jelentős megtakarításban sem bízik, mert ennek koncepcióját mindmáig homály fedi. Végezetül a tanács megállapította, ha a szlovák kormány nem gyürkőzik neki további kiadáscsökkentő intézkedéseknek, akkor Brüsszel továbbra sem vonja ki Szlovákiát a túlzottdeficit-eljárás alól. A reformok elmaradása miatt tovább nő az ország adóssága, megközelítve a szlovák adósságfékről szóló jogszabály kritikus határértékeit. "Akár egy kisebb gazdasági sokk is ahhoz vezethet, hogy az adósság átlépi a GDP 57 százalékát, ami azt jelentené, hogy a kormánynak kiegyenlített költségvetést kellene előterjesztenie" − mondta Ivan Sramko, a tanács elnöke.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
11.
14.
00:00

Utolsó tőzsdei évét zárta az Egis

Több mint 19 éve, 1994. július 25-én vezették be az Egis részvényeit a Budapesti Értéktőzsdére, de könnyen lehet, hogy a huszadik évfordulót már nem tudják megünnepelni a befektetők. A társaság fő tulajdonosa rohamléptekben tart a kiszorítás, majd a tőzsdei kivezetés felé, ami után alighanem zárt társasággá alakul a magyar gyógyszergyártó. A sajtó és az elemzők számára tartott szokásos negyedéves tájékoztatón ugyan konkrét időpont nem hangzott el a távozás várható időpontját illetően, de a menedzsment érzékeltette, lehet, hogy ez volt az utolsó ilyen találkozás. Poroszlai Csaba gazdasági igazgató ismertette a most zárult üzleti év eredményeit: a társaság árbevétele és eredménye is rekordszintre emelkedett, részvényenként 2622 forint volt az adózott nyereség.

Szerző(k):
Napi Gazdaság