BUX 131537.36 0,06 %
OTP 39910 -2,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csak a Richter erős a magyar piacon

2013. november 26. kedd, 00:00

Vegyes napot zártak hétfőn a vezető részvények a magyar tőzsdén, ennek tudható be, hogy a BUX csupán 0,2 százalékkal változott a hét első napján. Az indexet a pozitív irányba az húzta el, hogy az MSCI-átsúlyozással érintett két részvény jelentősebb emelkedést produkált ezen a napon. A sztár továbbra is a Richter volt, amely emelkedésben és forgalomban is az első helyet szerezte meg. Ez utóbbi már-már normálisnak tekinthető, hiszen az utóbbi napokban rendre megverte a gyógyszergyártó az OTP-t. Hétfőn ez olyan jól sikerült, hogy a Richter közel 5 milliárd forintos forgalmától jelentősen elmaradt az OTP mintegy 1,7 milliárd forintja. Ráadásul a Richter 1,1 százalékkal, 4440 forintra emelkedett, míg az OTP 0,3 százalékkal, 4372 forintra csökkent. A bankrészvény zárás előtt nem sokkal még 4400 forint felett is megfordult, végül a jó nemzetközi hangulat sem tudta pluszban tartani a jegyzést. Ugyanez igaz a Mol esetében is; úgy látszik, az olajrészvény hiába lett az elemzők kedvence, ez az árfolyamon még nem tükröződik, tegnap 0,1 százalékkal, 14 255 forintra csúszott vissza. Ezzel szemben a Magyar Telekom 0,7 százalékkal emelkedett. A 276 forintos záróárnál magasabban, 280 forinton is megfordult a részvény napközben.

Nem állt meg az E-Star zuhanása. A pénteken felső limittel eső részvény hétfőn további 12,8 százalékkal csökkent, ami zárásra 109 forintot jelentett, de napközben 100 forinton is adtak el a részvényből. Szépen szerepelt a TVK, a vegyipari részvény 2,2 százalékkal, 3780 forintra emelkedett. A Buda-Cash által vételre ajánlott BTel szenvedett a hét első napján, a több mint 1500 forintos célárfolyam ellenére 0,7 százalékkal, 1072 forintra csökkent a jegyzése.

Szerző: Deák Bálint

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet