Carl Icahn hétfő este kijelentette, esélyt lát egy nagy esésre a részvénypiacokon, mivel az értékeltségek magasak, az eredménynövekedést pedig számos vállalatnál csak az olcsó hitel hajtja, nem pedig a menedzsmentek jó döntései. Icahn egyre nagyobb piacbefolyásoló hatással bír az amerikai piacon, miután az elmúlt időszakban számos, a média által felkapott akciója volt az Apple-től a Herbalife-ig vagy a Netflixig. Aktivista befektetőként tartják számon, nemcsak részesedést vásárol ugyanis egyes cégekben, hanem aktív szerepet harcol ki magának a vállalatok irányításában, ahol a cég átalakításával, osztalékemeléssel, sajátrészvény-vásárlásokkal éri el, hogy a részvényesek jól járjanak. Saját magáról azt állítja, hogy azok a befektetők, akik követték őt, vagyis vásároltak annak a társaságnak a részvényéből, ahova cége, az Icahn Enterprises igazgatósági tagot delegált és mindaddig megtartották, amíg képviselője ott maradt, átlagosan évi 28 százalékos hasznot értek el az elmúlt öt évben.
A 77 éves guru nyilatkozatát meglehetősen jól időzítette, az S&P−500 éppen új történelmi csúcsot ért el 1800 ponton, miközben a korábbi sztárpapírok (Tesla, Facebook, Twitter) már jelentős mínuszokat mutattak, így amúgy is a levegőben lógott a korrekció. Amint nyilvánosságra kerültek szavai, az amerikai indexek lefordultak, és végül 0,4 százalékos mínuszban zárt az S&P−500.
A Reuters Global Investment Outlook Summit konferenciáján felszólalva kifejtette, az alacsony kamatok miatt a vállalatoknak jobban megéri szabad készpénzállományukat saját papírjaik vásárlására fordítani, mint alaptevékenységükbe fektetni, ezért a befektetők által látott eredménynövekedés részben csak káprázat. Apple-befektetéséről Icahn kijelentette, nem szándékozik azt eladni (0,4 százaléka van a legértékesebb amerikai vállalatban), de nem is akar konfrontálódni a menedzsmenttel. Mint mondta, az Apple-papírok alulértékeltek és meggyőződése, hogy ezt a vezérigazgató, Tim Cook is így gondolja.
Az aktivista hozzáállás egyre népszerűbb az abszolút hozamú alapkezelők között, miután az ilyen típusú alapok 14 százalékos hozamot értek el, csaknem kétszer akkorát, mint egy átlagos hedge fund.
Szerző: Molnár Gergely
