Két érdekes nyilatkozat is megjelent hétfőn a Fed nyíltpiaci bizottságának (FOMC) tagjaitól, a szakemberek szavai arra utalnak, hogy december közepén a korábbinál szorosabb lehet a szavazati arány az eszközvásárlási program folytatását illetően. A piac nagy része továbbra is arra számít, hogy csak valamikor 2014 első felében indul el a visszafogás.
Egyre derűlátóbb vagyok az amerikai gazdaság kilátásait illetően. Nem csak az utóbbi időszakban megjelent makroadatok okozzák ezt, hanem az, hogy hosszabb távon a költségvetési szigor javíthatja a gazdaság fundamentumait − mondta hétfőn William Dudley, a Fed állandó szavazó tagja. Mindez azért meglepő, mert korábban a New York-i Fed elnökét tartották Janet Yellen elnökjelölt legfőbb támogatójának, Yellen pedig továbbra is a laza monetáris politikában hisz. A fenti nyilatkozatból a piac azt a következtetést vonta le, hogy a jegybankon belül a galambok is egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy rábólintsanak az eszközvásárlási program csökkentésére.
A philadelphiai Fed elnöke, Charles Plosser pedig azt vetette fel, hogy meg kellene állapítani egy plafont az eszközvásárlásoknak, amit ha elér az összeg, akkor automatikusan leáll a további vásárlás. A szakember egyébként korábban többször bírálta a havi 85 milliárd dolláros programot, ő kifejezetten héja tanácstag hírében áll. Plosser szerint a Fed nem folytathatja a végtelenségig a vásárlást, mivel ezzel kockára teszi saját hitelességét és bizonytalanságot szül a monetáris politikával kapcsolatban.
A Fed legközelebb december 17−18-án tart kamatdöntő ülést, amikor a korábbinál többen szavazhatnak talán az eszközvásárlás lassítására. Ehhez persze az kell, hogy a jövő hónap elején egy kedvező munkaerő-piaci adat jelenjen meg, ami megerősítené a kilábalást.
Szerző: Beke Károly
