BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A pénzügyi tételeken bukott a PannErgy

2013. november 19. kedd, 00:00

A tavalyi 194 millió forintról 591 millióra emelkedett a PannErgy Nyrt. vesztesége az év első kilenc hónapjában, a harmadik negyedév is gyengébben sikerült, mint egy éve. A cég árbevétele július és szeptember között 266 millió forintot tett ki, ami 40 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ez nagyrészt az időközben beindult miskolci projektnek volt köszönhető, mely egyre több bevételt termel, szeptemberben már közel 16 ezer gigajoule hőt értékesített. A projekt a teljes harmadik negyedévben 117 millió forint bevételt hozott a PannErgynek. Az első három negyedévben a forgalom 625 millió forintot tett ki, ami 6,1 százalékos növekedésnek felelt meg tavalyhoz képest. Az új bevételforrásnak köszönhetően a működési eredmény is javult a legutóbbi negyedévben, de még így is 28 millió forintos veszteséget mutatott. Az EBITDA viszont a tavalyi 81 milliós veszteségből 99 milliós pluszba fordult át. Ezt a pénzügyi műveletek eredménye rontotta, így az adózott eredmény 73 millió forintos mínuszt mutatott. Az adózott számokat egyébként az első kilenc hónapban is a pénzügyi eredmény rontotta, hiszen a 206 milliós tavalyi nyereség után 175 milliós mínuszt jelentett ez a tétel. A pénzügyi eredményre negatívan hatott a forint euróval szembeni gyengülése, a kamatkülönbözet alakulása, illetve a Synergon-részvények értékesítése is − emelte ki a cég gyorsjelentésében.

Szerző: Beke Károly

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet