Szlovákia eddigi legnagyobb ingatlanberuházása előtt áll, a magyar gyökerű TriGranit társaság mintegy egymilliárd euró ráfordítással Pozsony Ligetfalu városrészében egy aquaparkkal, szállodákkal, üzletsorokkal rendelkező kongresszusi központot húz fel − írta a csütörtöki Hospodárské Noviny szlovák gazdasági napilap. A Metropolis névre hallgató nagyberuházás voltaképpen nem újdonság, hiszen még 2009 őszén jelezte az ingatlanfejlesztő, hogy a szlovák főváros magyar határhoz eső részén mintegy 1,5 milliárd euró értékben kaszinóvárost épít, ám ezt végül lakossági tiltakozás és a szlovák kereszténydemokrata párt ellenakciója miatt lefújták, mivel az ellenzők a kaszinók gerjesztette bűnözéstől tartottak. Most a kaszinónegyedet kivették a projektből, ezért is csökkent a beruházás értéke. A tervek szerint 2015-ben rajtoló beruházás mintegy ötezer embernek ad munkát, a befejezését követően pedig a komplexum kilencezer munkahelyet teremthet. Pozsonynak mindmáig nincs igazi kongresszusi központja, másrészt Bécs közelsége kérdésessé teszi egy igazán nagy központ megépítését. A lap által megszólaltatott elemzők szerint éppen a kaszinónegyed adta volna a komplexum többletértékét.
A szlovák gazdasági minisztérium üdvözli, hogy a TriGranit leporolta a projektet és mégis megvalósítaná azt. A cég Pozsonyban eddig három nagyberuházást eszközölt: az ezredforduló tájékán felhúzta Szlovákia első nagy bevásárlóközpontját, a Pólust, majd a Pólus mellé Millenium Tower néven irodaházakat épített, végezetül Pozsony-Újvárosban megvalósította a Lakeside Park irodaegyüttest.
Szerző: Sidó Zoltán
