Nem köteles kifizetni a Hochtief egy olyan vállalat hitelét az OTP-nek, amelyben a cég a hitel felvétele után szerzett közvetlen irányítást jelentő befolyást, de amelyet később felszámoltak − állapította meg csütörtöki ítéletében az Európai Bíróság. A luxemourgi törvényszék közleménye szerint azonban az OTP pert indíthat azok ellen Magyarországon, akik szerinte kárt okoztak neki. Az OTP azért követelte a Hochtieftől a hiteltartozás rendezését, mert a német cég a cégbíróságon nem jelentette be a tulajdonszerzését a később felszámolt cégben, márpedig a magyar jog szerint ebben az esetben a befolyást szerző cégtől is követelhető a tartozás.
A magyar Kúria viszont mielőtt erről döntött volna, azért fordult a luxemburgi bírósághoz, hogy megtudja, van-e joga egyáltalán dönteni a kérdésben. Az uniós jog szerint ugyanis a német cég akkor perelhető Magyarországon, ha a per tárgya egy szerződés vagy szerződéses igény. Az OTP viszont a Hochtieffel nem áll szerződésben, csak azzal a vállalattal, amelyet a Hochtief irányított, ezért a luxemburgi bírák úgy ítélték meg, hogy ebben az ügyben a követelést nem lehet szerződéses igénynek tekinteni. Azt, hogy mekkora összegről van szó, nem lehet tudni, de a bank vélhetően képzett rá céltartalékot, így eredményt befolyásoló hatása talán nincs.
