BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ismét esni kezdett a Mol

2013. október 10. csütörtök, 00:00

Két részvény mélyrepülése és a másik kettő viszonylagos stabilitása jellemezte a BÉT szerdai kereskedését. A relatíve negatív nemzetközi befektetői hangulatban vegyesen teljesített a magyar börze, a BUX félszázalékos mínuszban, 18 403 ponton zárt. Az alacsony forgalom jellemezte kereskedés során határozottabb eladók érkeztek a Mol piacára, aminek hatására 15 105 forintig esett az olajpapír árfolyama, majd 1,9 százalékos mínuszban, 15 195 forinton zárt. Már a nap elején megérkeztek az eladók a Magyar Telekom-részvények piacára is, a kedden még 303 forinton záró részvény hamar 300 alá került, majd a 296 forintos napi mélypont fölött egy forinttal, 297 forinton zárt. A kétszázalékos süllyedésben szerepe volt a HSBC reggel kiadott leminősítésének is, amelyben 280 forintos célárat határozott meg. A Thomson Reuters összesítése szerint az elmúlt években a HSBC elemzői adták a legjobb eremdénybecsléseket a Magyar Telekomra.

Az OTP 0,3 százalékos mínuszban, 4201 forinton fejezte be a napot, a bankpapír délelőtt egy letöréssel délután pedig egy elég halvány kitöréssel próbálkozott, de egyik irány sem bizonyult valódinak. A legnagyobb forgalmú papírunk piacán napok óta tapintható a csend, mintha Londonban az érinthetetlen kategóriába tették volna a részvényt, olyannyira nem érkezik rá igazi megbízás. Persze lehet, hogy november elsejével ez megváltozik. A Richter viszont több mint egy százalékot erősödött a keddi megbicsaklás után, így 4005-ről 4050 forintra emelkedett az árfolyama. A gyógyszerpapírt az MSCI-átsúlyozás közeledte mellett az Egis-ajánlat miatt a kisebbik gyógyszerpapírból folyamatosan kiszálló befektetők vásárlásai is támogatják.

Molnár Gergely
Molnár Gergely

Ez is érdekelhet