Úgy vélem, az Államadósság Kezelő Központnak (ÁKK) még az idén dollárkötvényt kell kibocsátania a nemzetközi piacokon − mondta Orbán Gábor a Heti Válasznak. Az államtitkár szerint azért lenne szükség a forrásbevonásra, mert az IMF-hitel törlesztése után vissza kell tölteni a tartalékokat.
A Napi Gazdaság kérdésére az ÁKK marketingkommunikációs főosztálya kiemelte, hogy az adósságkezelő tavaly decemberben 4-4,5 milliárd eurós devizakibocsátást irányzott elő 2013-ra, ebből 2,5 milliárdot a februári dollárkötvény-kibocsátással teljesített, ezt a Prémium Euró Magyar Államkötvény (PEMÁK) az eredeti elképzeléseket többszörösen meghaladó értékesítése, továbbá az EIB-től megvalósított, illetve a jövőben megvalósítandó hitellehívások egészítik ki.
Mivel az IMF-előtörlesztéssel az ÁKK a 2013. évi devizafizetési kötelezettségeit maradéktalanul teljesítette, megfelelő piaci körülmények fennállása esetén legfeljebb a jövő évi devizakötelezettségek előfinanszírozása merülhet fel − vázolja fel egy lehetséges dollárkötvény-kibocsátás kapcsán az adósságkezelő. Ugyanakkor azt is kiemeli, hogy 2014 elején jelentős devizalejárat esedékes, ezért célszerű erre már jó előre a szükséges forrásokat biztosítani. Erre tudatosan készül az adósságkezelő. A lejáró adósságot általában a törlesztés időpontját megelőző időszakban megvalósított állampapír-kibocsátásból tudja finanszírozni az állam. Devizaadósság esetén a kibocsátás ütemezését alapvetően nem a lejárat időpontja, hanem a piaci környezet határozza meg. Vagyis ha az adósságkezelő és a kormány úgy ítélik meg, hogy fennáll a veszélye a piaci környezet érdemi romlásának, akkor elképzelhető, hogy lesz még magyar dollárkötvény 2013-ban. Az ÁKK válaszában kiemelte, hogy 2014-ben összesen 5,4 milliárd eurónyi devizalejárata lesz Magyarországnak, aminek nagy részét az állam a nemzetközi tőkepiacokról finanszírozza, azonban a kibocsátások pontos összege és devizaneme nincs előre rögzítve, azt az aktuális piaci környezet határozza meg.
Szóba került, hogy az MNB-t is bevonják a devizahitelesek megmentésébe, szerintem ez alapvetően jó ötlet lenne, de a technikai kivitelezése kérdéses − mondta a Napi Gazdaságnak Suppan Gergely. A Takarékbank vezető elemzője szerint a mentő csomag valamennyivel csökkentené a jegybank devizatartalékát, hiszen az MNB kedvezményesen kínálhatna devizaforrást a bankoknak a hitelek átváltásához. Ebben az esetben viszont inkább az MNB-nek lenne érdemes kilépnie a piacra egy dollárkötvénnyel − véli Suppan. Vagyis szerinte nem az ÁKK-ra várna a kötvények piacra dobása, hanem a jegybankra.
Az elemző szerint az államnak most nincs szüksége devizakötvény-kibocsátásra, legfeljebb akkor lenne ez indokolt, ha a jövő évi lejáratokat szeretnék előfinanszírozni, de abban az esetben is logikusabb lenne 2014 elején kilépni a piacra, akárcsak az idén. Ezzel az év első hónapjaiban ugyan átmenetileg megugrana az adósságráta, de az év végére a törlesztésekkel fokozatosan csökkenne.
