Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Nálunk félezer körül van már a befektetési alapok száma és az itthon kapható külföldi bejegyzésű sorozatok mennyisége ennél is jóval nagyobb. Változatosságban azonban még messze áll a kínálat a nyugat-európaitól, ahol számunkra teljesen ismeretlen fajták is léteznek. Például Németországban 1997 és 2005 között több mint 12 milliárd eurót fektettek az úgynevezett filmalapokba, amelyek arra jöttek létre, hogy konkrét produkciók létrejöttét finanszírozzák, majd a bevételekből valamilyen arányban részesedjenek.
Ráadásul ezek még adóelőnyöket is élveztek, így végső soron a német állam is részt vett olyan filmek finanszírozásában, mint a Kramer kontra Kramer, a Terminator 3, a Gyűrűk Ura, Chicago, Mission Impossible vagy a New York Bandái (Gangs of New York). A befektetők kezdetben azért is kedvelték ezeket az alapokat, mert egy-egy film elkészítése az elején hatalmas költségekkel jár, sokszor az alap teljes tőkéjét is le kellett írni kezdetben. Ezt azután más befektetések nyereségével szembe lehetett állítani az adózás során, vagyis adót lehetett vele halasztani. A bevételek azután a későbbi években keletkeztek.
Az adóelőnyök későbbi megszüntetésével a német filmalapok már nem igazán népszerűek, de más országokban, köztük Nagy-Britanniában vagy Japánban is kísérleteztek hasonlókkal az utóbbi években. A szakirodalom mindenesetre nem győzi hangsúlyozni, milyen kockázatos vállalkozás egy film elkészítése: a bevételek lehet, hogy jóval meghaladják a kiadásokat, de az is lehet, hogy mélyen elmaradnak azoktól.
Egy másik érdekes, nálunk ismeretlen, de Németországban is csak pár éve létező fajta a másodlagos piaci életbiztosítás-alap. A megtakarítás jellegű életbiztosítások tulajdonosai számára gyakori probléma, hogy lejárat előtti visszaváltásuk esetén az ügyfél csak jelentős levonásokkal csökkentett összeget kap vissza. Ezek az alapok felvásárolják az ilyen életbiztosításokat, többet fizetve annál, mint amennyit a biztosító adna, de kevesebbet, mint amennyi a biztosítás lejáratakor esedékes, ez utóbbi diszkontból származik a hasznuk. Az Investmentanlagen24 internetes portál szerint így átlagosan évi 5-8 százalékos euróhozamot tudnak elérni, ami azonban eléggé változó, hiszen a mögöttes biztosításokban részvény, kötvény, ingatlan és egyéb befektetés is előfordul.
A kockázati tőkét biztosító private equity-alapokat vagy társaságokat gyakran emlegetik valamely ígéretes, felfutóban levő vállalkozás finanszírozása kapcsán, ám ezeket sokáig csak zárt körben, intézményi befektetők számára hozták létre. Általában nemrég indult, de ígéretes, például technológiai vállalkozásokat finanszíroznak néhány éven keresztül és igyekeznek felfuttatni, majd vagy tőzsdére viszik, vagy nagybefektetőknek értékesítik részesedésüket. Az utóbbi időben azonban a pénzesebb magánbefektetők számára is nyitottak ezek a vállalkozások. Az Investmentanlagen24 szerint a minimális befektethető összeg tízezer euró körül van − bár esetenként részletekben is lehet fizetni −, a futamidő pedig hosszú, 20 év körüli, de szerencsés esetben 15-20 százalékos éves euróhozamot is el lehet érni. Hangsúlyozzák, hogy ez a befektetési forma is rendkívül kockázatos, a veszteségek is nagyok lehetnek.
A hajó- vagy konténeralapok úgy működnek, hogy vásárolnak egy vagy több hajót, amelyet azután bérbe adnak hajózási vállalatoknak, ebből évente hozzávetőleg 8-10 százalékos hozamuk származik euróban. A futamidő itt is nagyon hosszú, 15-20 év körüli, az alapot csak a hajó eladása után számolhatják fel, a minimális befektetés pedig jobbára 15 ezer euró körüli. Ez a befektetés is a kockázatosak közé tartozik: ha például egy gazdasági válság miatt a hajónak egy ideig nincs szállítmánya, az csúnyán apaszthatja a befektetők pénztárcáját, amire a közelmúltban is volt példa. Léteznek hasonló módon működő repülőgépalapok is, sőt olyanról is lehetett nemrég olvasni, amely kizárólag repülőgépmotorokat vásárol és ad bérbe.
Befektetési alapok segítségével az utóbbi években sok olyan piacra próbáltak meg tőkét bevonni, ahová eddig a kisbefektetők nem jutottak el. Így létezik már külön alap méregdrága muzeális értékű autókra, luxusórákra, általában különböző műtárgyakra, sőt több van a gyűjtők által kedvelt régi luxusborokra is. Sokukat Luxemburgban vagy különböző adóparadicsomokban, Liechtensteinben vagy valamely kis szigetországban jegyezték be, nemegyszer olyan alapkezelők, amelyek még többé-kevésbé ismeretlenek és valamilyen különlegességgel szeretnének feltűnni, betörni a piacra.
Vannak azután olyan alapok, ahol nem feltétlenül a portfólió különleges, hanem az a mód, ahogyan azt összeállítják. Pár éve egy kisebb német alapkezelő olyan alapot hozott létre, amelynek tulajdonosai az interneten keresztül szavazataikkal maguk alakíthatják a portfólió összetételét. A napokban pedig egy brit cég jelentette be, hogy a Twitter internetes oldalon megjelenő információk alapján működő hedge fundot indít. Ennél az interneten megjelenő felhasználói vélemények segítségével mérik fel, hogy mely részvényeket kedvelik a befektetők, mert ezeknél a tapasztalatok szerint árfolyam-emelkedés valószínűsíthető. Mindkettő a \"kollektív intelligencia\" vizsgálatának tudományos eredményeit igyekszik felhasználni a vagyonkezelés során.
Teljesen más úton járnak azok az alapok, amelyek az ember helyett a gépekre esküsznek. Különböző számítógépes programok különböző paraméterek alapján és algoritmusokkal ítélik meg, hogy a portfóliót hogyan kell változtatni, mikor mit kell vásárolni, mit kell eladni.
Az egyes alapok saját kockázatain kívül érdemes szót ejteni általános kockázatokról is. A legtöbb említett különleges, magas kockázatú, hosszú távon befektető alap zártvégűként jön létre, ami azt jelenti, hogy a befektetési jegyeket nem lehet a lejárat előtt visszaváltani. Ha valaki a távoli lejárat előtt szeretne pénzhez jutni, tőzsdén adhatja el a papírokat, ami a hazai állapotokhoz hasonlóan bizonytalan, és lehet, hogy csak jelentős diszkonttal sikerül.
Egy másik kockázat, hogy a külföldi alapok a hazaitól nagyon eltérő jogi-szabályozási környezetben működhetnek, némelyik például jogilag sok tekintetben vállalatokra hasonlít. Ha a hazai befektetőnek netán jogvitája, panasza, kárigénye lenne, eléggé nehéz és igen költséges lenne azt érvényesítenie, főleg ha esetleg egy távoli adóparadicsomban bejegyzett alapról van szó. Arra sem árt figyelni, hogy ha valami külföldön népszerű, nem biztos, hogy számunkra is az, sok esetben az egyes államok által − például hosszú távú befektetésekre − adott adókedvezménynek köszönhető az ügyfelek lelkesedése.
Végül arra sem árt figyelni, hogy a külföldi alapok nagy része más költségstruktúrával működik, mint a hazaiak. Az alapból rendszeresen levont alapkezelői díj alacsonyabb lehet, mint nálunk, ám a befektetési jegyek megvásárlásánál 4−6 százalékos egyszeri belépési díjat is elkérhetnek. Ez sok évre elosztva nem, de rövidebb távon már erősen csökkentheti a hozamot.
