Multikba fektető garantált alapok fialták a legtöbbet

Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!

Március elején múlt két éve, hogy a tőkepiacok árfolyamainak nagy része elérte a válság alatti mélypontját és azóta kisebb-nagyobb vargabetűkkel ugyan, de alapvetően a jótékony emelkedés állapotában vannak. Míg nemrég beszámoltunk arról, hogy a válság miatt nagyon kevés garantált alap tudott eddig kedvező hozamot fizetni, most azt vizsgáltuk meg, hogy mi történt a mélypont óta és mi várható a jövőben.

A Bamosz adatbázisában szereplő garantált alapok között 71 olyan van, amely már kétéves hozammal is büszkélkedhet, ezek között a legjobbak évi 14−17 százalékos − nominálisan mintegy 20-30 százalékos − hozamot értek el ebben az időszakban. Összesen nyolc olyan konstrukció volt, amely évi tíz százalék feletti hozamot ért el. Ha úgy vesszük, hogy a válság még mindig nem múlt el teljesen, akkor ez az adat kedvezőként is értékelhető. Ha pedig úgy számolunk, hogy egy igen alacsony mélyponthoz csak másfél hónapra van a számítás kiindulópontja, akkor nevezhetjük kedvezőtlennek is.

Egy másik szemszögből vizsgálva, 2009-ben egész évben 4,2, tavaly pedig 4,9 százalék volt az infláció, azaz körülbelül az évi 4,6 százalék feletti hozamokat tekinthetjük reálhozamnak. Ennek 39 alap felelt meg, ami a teljes mezőnynek picivel több mint a fele. Tehát, ha még kamatadóval nem is számolunk, az alapok 48 százaléka nem hozott reálhozamot egy olyan időszakban, amikor egyébként szédítő részvény- és árupiaci fellendülés volt.

Mi volt a titkuk azoknak, akik az élen vannak? Az első öt alap nagyrészt multinacionális nagyvállalatok részvényeibe fektetett, illetve egy konstrukció energiahordozókba. Nagy valószínűséggel nem is igazán a portfóliójuk köti össze ezeket, hanem az indulásuk ideje. A K&H Fix Plusz London és a Prémium Nagy Esélyesek futamideje 2008. október 6-án indult, bő két héttel a válság első mélypontja előtt. A Mínuszban Is Plusz nevű alap pedig 2009. március 9-én, majdnem pontosan a másik mélypont idején jött létre.

A Fix Plusz 11 (amely egyszer már lejárt, majd meghosszabbították) szintén viszonylag jókor, 2009 februárjában alakította ki újabb opciós konstrukcióját. De a sorban utánuk következő Budapest Energia és Raiffeisen Univerzum 4 is 2008. októberiek − kár, hogy akkoriban nagyon kevés befektetőnek volt kedve ilyesmit jegyezni.

Azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a garantált alapok hozamadatai nem jelentenek semmiféle garanciát a jövőre nézve, sőt bizonyos esetekben félrevezetők is lehetnek. Ha például egy alap nettó eszközértéke felment kilencezer forintról tízezerre, akkor az adatbázisok szerint elvileg 11 százalékos hozamot ért el, de valójában csak a névérték feletti vagyon lehet a kifizetendő hozam, tehát ténylegesen nullán áll. Ezért a hozamadatokkal együtt az egy jegyre jutó nettó eszközértéket is figyelembe kell venni. (Ami önmagában szintén nem elég, például a meghosszabbított futamidejű alapoknál mutathat túl sokat a névérték felett.) Másrészt ha mostanában egy komoly tőkepiaci zuhanás következne be, a most kimutatott hozamok egy része vagy egésze eltűnne − hogy mekkora része, azt alapja válogatja, az adott konstrukciótól függ (sok alapnál több időpont árfolyamait átlagolják, ott jóval kisebb ennek a veszélye).

A devizában jegyzett hazai garantált alapok eléggé a sor végén kullognak a hozamokat tekintve, a kétéves hozamlista utolsó hét helyét ilyen konstrukciók bérelték ki és az élmezőnynek közelébe sem értek. Ennek nagy valószínűséggel a forint kamatelőnye az oka: amikor az alapkezelő a futamidő kezdetén befektet, akkor a devizaeszközöket csak lényegesen alacsonyabb kamattal tudja elhelyezni, mint a devizát, és ezért kevesebb pénz marad az opciós konstrukcióra. A garantált alapok portfóliója ugyanis két részből áll, betétből, amelynek a futamidő végéig a garantált összeg visszafizetését biztosítania kell, illetve opciókból, amelyek a pluszhozamot adhatják. Ha alacsony a kamat, többet kell tartalékolni betétben és kevesebb marad az opciókra.