Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Bár a televízióban, rádióban sokszor emlegetik a BUX indexet, néha, különösen nagy zuhanások idején esetleg más indexeket is, sokan a több száz ezernyi hazai befektetésijegy-tulajdonos közül nem is tudják, megtakarításaik mennyire kötődnek különböző, esetleg általuk nem is ismert indexekhez. A legtöbb nyílt végű befektetési alap életében ugyanis van egy fontos mérőszám vagy viszonyszám, egy irányadó mutató, az úgynevezett benchmark, amelyhez képest az alap teljesítményét mérik. A benchmarkot az alapkezelő határozza meg az alap indulásakor, és az alapok többségénél azt tűzi ki célul, hogy ezt a mutatót a jövőben felülteljesítse. Vegyünk egy egyszerű esetet: egy hazai részvényalap benchmarkja logikus módon a BUX index lehet, és célja az, hogy ezt a mutatót túlteljesítse. Ez már csak azért is érthető, mert ha nem reménykedne a befektető abban, hogy alapja túlteljesíti a mérvadónak tekintett BUX indexet (illetve más jellegű alapoknál az éppen szóban forgó irányadó indexet), akkor nem lenne sok értelme alapba fektetnie a pénzét. Ebben az esetben ugyanis megvásárolhatná az adott indexet a határidős, opciós piacon vagy passzív, mechanikus kezelésű indexalapot (illetve ETF-et) vásárolhatna, amelynek célja egyszerűen az adott index minél hűbb követése. Bár sok index megvételénél ennek különböző technikai nehézségei vannak - például külföldi brókercégnél kell számlát nyitni, a díjak esetleg magasak, devizakonverzióra van szükség stb. -, a legfontosabb piacok és indexeik esetében ez ma már megoldható az egyszerű hazai polgárok számára is.
Visszatérve a benchmarkokra, a példában említett egyszerű eset, bár létezik, nem tipikus, az élet ennél sokszor bonyolultabb. Egy nyílt végű, azaz visszaváltható befektetési jegyekkel rendelkező alap sem szokott kizárólag részvényeket tartani, mert az ügyfelek kiszámíthatatlan ütemezésben jelentkező visszaváltásaira kénytelen némi készpénzt vagy gyorsan és biztosan készpénzre váltható rövid lejáratú állampapírt tartalékolni. (Az alapok e célból hitelt is vehetnek fel, de annak mértéke erősen korlátozott.) Így a benchmark sok tiszta részvényalap esetében is inkább így néz ki: 90 százalék részvény, 10 százalék kincstárjegy, pontosabban kincstárjegyindex, pénzpiaci index. Ennél bonyolultabb is lehet és többféle indexből állhat a benchmark például vegyes alapoknál. Hogy pontosan milyen indexet vagy indexeket jelöl ki az alapkezelő a benchmark fő elemeként, az tőle függ ugyan, de muszáj, hogy az alap befektetési politikájával összhangban legyen a szóban forgó mutató, különben értelmét veszti, illetve követhetetlenné válik. Nyilván részvényalapok részvényindexet, kötvényalapok kötvényindexet választanak maguknak, a mostanában divatba jövő árupiaci alapok pedig valamilyen árupiaci mutatót.
Hogy hol találkozhatunk a benchmarkok hozamával? Ha máskor nem is, legalább az éves, féléves jelentésekben szerepeltetni szokták az alapkezelők a hozam mellett a benchmark hozamát is, de a lelkiismeretesebbek gyakran beleírják a havi jelentésekbe is, például az alap indulásától mért teljesítmény mellé. (Ha van mivel dicsekedniük, akkor feltétlenül.) Érdemes hát erre is figyelni, nem csak az abszolút hozamra. Hiába mondjuk, hogy a hazai részvényalapunk elért kilenc százalékot az adott évben és banki kamatokkal csak hatot kaptunk volna, ha a tőzsdénk részvénypiacát reprezentáló BUX index eközben 15 százalékot emelkedett (és a benchmark is az volt), akkor az alapunk bizony erősen alulteljesített. Másrészt pedig nem logikus, sőt nem is fair almát körtével összehasonlítani, például egy részvényalap teljesítményét a banki kamatokhoz, inflációhoz mérni (hacsak nem egészen hosszú távon).
Vannak azután olyan alapok, amelyek definíciószerűen épphogy nem benchmarkkövetők, benchmarkjuk azonban mégis van. Ilyenek az indexalapok, amelyeknek nem célja bármely benchmark felülteljesítése, csak egy adott index hű követése. Egyre divatosabbak az úgynevezett abszolút hozamú alapok, amelyek filozófiája hétköznapi nyelven a következő: mit nekem a benchmark, a befektetőknek nem ez a fontos, hanem az, hogy a pénze fialjon, tehát pozitív hozamot akarunk elérni mindenképpen (Napi Gazdaság, 2010. július 19.). Ez természetesen nagyon jól hangzik, de nem árt megjegyezni, hogy ez sem csodaszer, és korántsem minden ilyen alapnak sikerül elérni célját. Mivel a pozitív hozam önmagában kevés lehet, például ha jelentősen elmarad az inflációtól, ezért az abszolút hozamú alapok - bizonyos közgazdasági alapelveknek megfelelően - általában a kockázatmentes hozamot, azaz valamely állampapír-hozammutatót választanak benchmarkjuknak. Sokan közülük, a híres hedge fundokra hasonlító konstrukciók, nehezen is tehetnének mást, mert tevékenységi körük olyannyira széleskörű, hogy megfelelő viszonyszámot kijelölni szinte lehetetlen. Mert mi is legyen egy olyan alapnál a benchmark, amely az éppen aktuális szituáció szerint ugrál össze-vissza részvények, kötvények, devizák, árupiaci termékek és esetleg még ingatlanbefektetések között is, ráadásul mindezt különböző kontinensek különböző országaiban?
