BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csúnya lejtő jött a nap végén

2010. október 17. vasárnap, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A délutáni Bernanke-beszéd nyomán az "adj el a hírre" effektus érvényesült a világ tőzsdéin, s ez alól nem volt kivétel a Budapesti Értéktőzsde sem. A reggel még kitörésgyanús állapotban lévő BUX index, amely a nap folyamán a 23 700 pont feletti magasságokat is megjárta, záráskor már csak 23 415 ponton állt, ami 0,3 százalékos csökkenés csütörtökhöz képest. Az utóbbi napokban a piac motorjának számító OTP napon belül több mint 100 forintot esett, de még így is 5755 forinton zárt, ami 35 forintos emelkedésnek felel meg. Szenvedtek a válságadó által sújtott cégek részvényei, a Magyar Telekom délelőtt folyamán néhány percre 600 forint alá is benézett, de nem tartózkodott ott sokáig. A záró szakaszban kerek 600 forinton cserélt gazdát a részvény, ez további 11 forint veszteség az előző napi mélyrepülés után. A távközlési társaság piaci kapitalizációja így az adó bejelentése óta nagyjából annyival csökkent (60-70 milliárd forint), mint amennyi adó befizetését az elemzők első becsléseikben reálisnak tartották a következő három év folyamán. A Mol viszonylag nagy, négymilliárd forintos forgalom mellett esett 20 600 forintig, ez 280 forintos csökkenést jelent. A gyógyszercégek részvényei jól állták a sarat, a Richter stagnált, az Egis viszont továbbra is erőt mutatott, egy százalékkal emelkedve, 23 500 forinton zárt. A kisebb részvények közül a PannErgy szerepelt jól, két százalékot meghaladó mértékben, 1098 forintra drágult. A Rába árfolyama viszont beragadni látszik a 965-970 forint közötti tartományba, a hetet 965 forinton búcsúztatta a gépipari részvény.

Lovas-Romváry András
Lovas-Romváry András

Ez is érdekelhet