BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Mennyire fáj az új adó a Telekomnak?

Nehéz megmondani, mennyiben érinti a távközlési szektorra kivetendő új adó a Magyar Telekomot, az első becslések szerint azonban talán tartható lesz az eddigi osztalékszint. Ehhez azonban nagyon ki kell centiznie a cégnek a forrásait.

2010. október 13. szerda, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Orbán Viktor miniszterelnök tegnapi beszédében 61 milliárd forintra tette azt az összeget, amennyit a költségvetés éves szinten válságadó címén be kíván szedni a távközlési szektorból. A beszéd alapján azonban nehéz megmondani, hogy ez pontosan hogyan fogja érinteni a Magyar Telekom eredményességét, mivel a részletek nem ismertek - így vélekednek a céggel foglalkozó elemzők is. (A Magyar Telekom részéről megkeresésünkre egyelőre nem kívánták kommentálni a bejelentést mindaddig, amíg a pontos részletek ki nem derülnek.) Az első becslések szerint mindenesetre érzékenyen fogja érinteni a cég gazdálkodását a várható plusz adóteher.
Nem tudni, pontosan mely üzletágakat sorolnának a távközlési szektor kategóriájába, mint ahogy azt sem, hogy mi lesz a kivetendő új adó alapja - mutatott rá Blahó Levente, a Raiffeisen Bank elemzője. Ha szigorúan a vezetékes és mobil távközlési cégeket nézzük, akkor a szektor által megtermelt EBITDA mintegy fele csapódhat le éves szinten a Telekomnál, más mutatók alapján természetesen más számok adódnának - mondta Kuti Ákos, a Cashline szakembere.

Egy 20-30 milliárd forintos extra adó kifizetésével lapunk számításai szerint - ha a társaság tartani tudná a második félévben a tőle megszokott eredménytermelő képességet - még éppen hogy nem kerülne veszélybe az osztalékfizetés. A félév végén 34,1 százalékon álló nettó eladósodottsági ráta az adó azonnali befizetése és egy, a tavalyival megegyező osztalék kifizetése után a kívánatosnak tartott 30-40 százalékos szint fölé emelkedne, a második félévben várhatóan megtermelődő jövedelem azonban azt ellensúlyozhatná, és így a 40 százalékos szint alatt maradhatna a mutató az osztalék kifizetését követően is. De nem sokkal, így ha a társaság vezetése vagy a fő tulajdonos konzervatívan akarja kezelni a cég eladósodottsági mutatóit, könnyen elképzelhető az osztalékszint csökkentése is - erősítették meg első becsléseinket a megkérdezett szakemberek.
A Magyar Telekom részvényeinek árfolyama a bejelentést követően azonnal 23 forintot esett a Budapesti Értéktőzsdén, azaz a piac első reakciója mintegy 23 milliárd forinttal értékelte le a céget. A 621 forintos mélypontról azután 631-ig jött vissza zárásra az árfolyam. A részvények egyébként a szeptember közepi 700 forint feletti szintekről folyamatosan morzsolódtak le az elmúlt hetekben, sokak szerint már a különadóval kapcsolatos várakozások nyomták rá bélyegüket a befektetők hangulatára. Ez különösen igaz lehet annak fényében, hogy közben az állampapírok hozamszintje inkább lefelé mozdult el, ilyenkor pedig általában emelkedni szokott a részvény árfolyama.

Lovas-Romváry András
Lovas-Romváry András

Ez is érdekelhet