Számos, a gazdasági társaságokról szóló törvény miatti alapszabály változtatásáról is döntenek április végén a Danubius Hotels részvényesei. Ezek közül az egyik talán legfontosabb, hogy a közgyűlés jóváhagyása esetén ezentúl - közgyűlési felhatalmazás alapján - az igazgatóság jogosult lesz egy esetleges tőkeemelés során korlátozni a jegyzési elsőbbségi jogot, amely minden részvényest megillett. A módosításban nincsen semmi szokatlan, számos társaság alapszabálya lehetőséget biztosít erre, hiszen előfordulhat, hogy egy-egy szakmai befektető beszállását könnyítheti meg a jegyzési jog korlátozása a már meglévő részvényeseknél. A Danubiusnál is arról tájékoztattak, hogy az alapszabályban való rögzítése a jogszabályi előírásoknak felel meg, s célja az, hogy a részvényesek is tájékozottak legyenek a hatályos előírásokról.
A Danubius esetében a kisebbségi részvényesek vélhetően nem örülnek a lehetőségnek, mint ahogy más, jelentősen a saját vagyont alulmúló értéken forgó részvény tulajdonosai sem. A részvények árfolyama ugyanis a jelenlegi 3600 forint körüli tőzsdei árfolyamon az egy részvényre jutó saját tőke kevesebb mint 60 százalékát éri, s ha egy esetleges jövőbeli tőkeemelés során egy befektető akár a nyomott tőzsdei árfolyam mellett emelne tőkét a cégben, a már meglévő tulajdonosok részvényeire eső vagyon akár jelentősen fel is hígulhatna (hangsúlyozzuk, ez nem Danubius-specifikus helyzet, más hasonlóan árazott részvénynél is igaz).
A fő tulajdonos CP Holdings a mostani árfolyamok mellett negyedévről negyedévre vásárolgatja a szállodacég részvényeit a Budapesti Értéktőzsdén, tőzsdei kivezetési szándékról azonban egyelőre nem hallani. Ez a mostani szabályozás mellett nem csoda, hiszen a BÉT bevezetési és forgalomban tartási szabályzata szerint ehhez előbb ajánlatot kellene tenni a kisebbségi részvényesek felé, s ennek árfolyama nem lehetne alacsonyabb az egy részvényre eső saját tőke értéknél, ami meghaladja a 6000 forintot. Igaz ez mindaddig, amíg meg nem változik a BÉT szabályzata.
A Danubius egyébként nem vár nagy fellendülést az idei évre, legalábbis ez derül ki a társaság üzleti tervéből. E szerint az igazgatóság a tavalyi csoportszintű üzemi bevételek, valamint üzemi eredmény megismétlésére számít 2010-ben is, amely a tavalyi drasztikus, közel hárommilliárd forintot kitevő költségcsökkentési intézkedések megtartását jelenti. A tervekben 265 forintos euróárfolyammal számoltak, valamint azzal, hogy a hazai szállodákban három százalékkal növekedhet a foglaltság, a cseh cégnél két százalékkal csökken, a szlovák leánynál négy százalékkal bővülhet.
