A német ZEW kutatóintézet és az Erste Bank közös szervezésében végzett felmérés eredményei alapján márciusban optimistákká váltak a profi befektetők a magyar eszközökkel kapcsolatban. A BUX indexet a felmérésben részt vevő hetven portfóliómenedzser és pénzügyi szakértő 55,6 százaléka várta a következő hat hónapban magasabbra, ez 13 százalékpontos emelkedés az előző hónapban mért értékhez képest. A stagnálásra tippelők aránya minimálisra, 1,2 százalékponttal, 22,2 százalékra csökkent, míg a csökkenésben hívők tábora szintén 22,2 százalékos, ami 11,8 százalékpontos lemorzsolódás.
Ezzel a bika/medve (bull/bear) arány 2,5 százalékra emelkedett egy hónap alatt, ami közel duplázás, viszont a mutató még korántsem ért el olyan magas értéket, amit szélsőségesnek lehetne tekinteni, így erről az oldalról lehet támogatása a BUX indexnek a következő hónapokra. Az ellentét-analízisben hívők szerint ugyanis ha szélsőségesen nagy a piaci szereplők hangulati pozicionáltsága valamelyik irányba, az általában ellentétes irányú mozgást eredményez a piacon. Az optimisták és pesszimisták arányának különbsége szintén nem érkezett még a szélsőséges optimizmust sugárzó 50 feletti régióba, 33,4 ponton állt a mutató.
A többség egyébként számít a forint gyengülésére a következő hat hónapban. A magyar deviza euróval szembeni felértékelődését 34,7 százalék tartja valószínűnek, s 40,8 százalék gondolja úgy, hogy ezen a szinten marad a keresztárfolyam. A forintstabilitás mellett a kamatszintek csökkenését tartja valószínűnek a piac, a rövid távú forintkamatok mérséklődésére 81, a hosszú kamatok csökkenésére pedig 71,8 százalék tippelt.
A felmérés egyetlen gyengéje az, hogy késve publikálják adatait. A szereplőket ugyanis március első két hetében kérdezték meg véleményükről, a BUX index akkor mintegy 10 százalékkal állt alacsonyabban az e hét pénteki szintjénél, s a forint/euró kurzus az akkor még erős támaszként funkcionáló 265 forintos szint felett tartózkodott. A felmérés tehát két hét alatt is beteljesíthette eredményét, hiszen nyilván aki optimista volt, az felülsúlyozta a magyar eszközöket, s ennek is köszönhető a hazai piac márciusi jó teljesítménye. A hangulati felmérésekről egyébként sokan úgy tartják, előrejelző szerepük csekély, mivel a piaci szereplők adott termék áráról alkotott véleményét általában magának az árfolyamnak az alakulása befolyásolja jelentősen.
