Valamivel több mint 18 milliárd forintos forgalom mellett 258 ponttal került feljebb a BUX index hétfőn. A pozitív réssel nyitó mutató délután az utolsó egy-két órában már ennél feljebb is járt, de ezt a nap legvégén egy pillanat alatt letörte az ijedség, amit a tengerentúli tőzsdék hirtelen hangulatváltozása okozott. A New York-i indexek hirtelen zuhanásának hatására a BUX a 21 717 pont körüli csúcsról az utolsó fél órában szédült le 21 561 pontig. A piac erejét ezúttal - gyenge, 3,5 milliárd forintos forgalma ellenére - a Mol adta, amely élénk forgalom mellett átvitte a 16 500 forintos szintet, ami már többször megállította az emelkedését, és 16 700 forinton zárt, ami 400 forintos, 2,5 százalékos emelkedést jelent. Az OTP-vel szűk sávban kereskedtek egész nap, végül 5640 forinton, napi minimumán születtek rá az utolsó kötések, ez egy forint plusz a csütörtöki záróárhoz képest. A részvények napközben 5720 forinton is megfordultak. A BÉT legkeresettebb papírja hétfőn kilencmilliárd forint értékben cserélt gazdát.
A Magyar Telekom többször nekirugaszkodott a 830-as szintnek, azonban a kereskedés végére 820 forintig pattant róla vissza. A távközlési részvény ezzel az egyetlen, a tőzsdenapot negatív eredménnyel záró blue chip volt, árfolyamvesztesége 0,5 százalék lett. A gyengülő dollár is hozzájárulhatott az Egis 1,6 százalékos csökkenéséhez, a kisebbik gyógyszercég részvényeinek árfolyama 21 000 forintra csúszott vissza. A Richter viszont új éves csúcson zárt, a 41 100 forintos utolsó kötés 3,3 százalékkal haladja meg a csütörtöki záróárát, de a nagyobbik gyógyszergyártó részvényeinek jegyzése napközben közel 41 500 forintig ment el.
