BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Vállalati eredmények húzták fel Európát

2008. október 20. hétfő, 23:00

Az európai indexek főleg azután indultak felfelé, hogy az Ericsson a vártnál jobb negyedéves adatokat jelentett be, a magasabb olajár az energiaipari papírokat drágította, Hollandia pedig intézkedéseket hozott a válság megoldásának céljából. Mind a 18 nyugat-európai ország tőzsdeindexe emelkedett. A londoni FTSE-100 5,4, a CAC-40 3,6, míg a DAX-30 1,1 százalékkal zárt magasabban.
Az Ericsson papírjai 16 százalékkal drágultak, miután a harmadik negyedéves, 2,8 milliárd svéd koronás nyereség jócskán felülmúlta a 2,34 milliárdos várakozásokat. Az ING-részvények 29 százalékkal ugrottak, miután 10 milliárd eurót kap a bank a holland kormánytól. A Prudential brit biztosító árfolyama 22 százalékkal lőtt ki, miután az a pletyka terjedt el, hogy az ország második legnagyobb biztosítójának egy részét értékesítik. A francia Société Générale kurzusa 3 százalékot süllyedt, miután egyesek szerint mégiscsak tőkét kell emelnie.
A dráguló olaj miatt a Shell árfolyama 11, míg a Totalé 7,1 százalékkal emelkedett. Az Iberia légitársaság papírjai azután száguldottak 26 százalékkal, hogy kiderült: a felvásárlásra készülő British Airways nyugdíjalapjában tátongó lyuk nem befolyásolja a tárgyalások menetét. A Veolia részvényei viszont 21 százalékot zuhantak, miután a cég bejelentette, hogy a víz- és szennyvíztisztító üzletágának eredményei elmaradnak a várakozásaiktól, és beruházásainak értékét 34 százalékkal fogja vissza.
A tengerentúli hangulatot az is meghatározta, hogy a vártnál jobb eredményt publikált többek között a Halliburton. Az emelkedést az energiaipari és banki részvények vezették. Az Exxon Mobil és az Alcoa a dráguló nyersolajjal és fémekkel összefüggésben 4 százalék fölött erősödött. A nyitás után három órával a DJIA 1,8, a Nasdaq 0,9, az S&P-500 pedig 2,1 százalékkal emelkedett.

Metzinger András
Metzinger András

Ez is érdekelhet