A budapesti tőzsdén nem volt érezhető az európai optimizmus, a 13 500 pontos nyitás után hamar lefelé indult az index. Míg a londoni és a párizsi mutató a BÉT zárása idején 3 százalékot meghaladó mértékben emelkedett és Amerikában is 1 százalék feletti mértékű volt a nyereség, addig a BUX 12 681 pontra küzdötte le magát, ez 1,9 százalékos csökkenést jelent. A forgalom az elmúlt napokhoz képest gyengébb volt, de még így is meghaladta a 20 milliárd forintot.
A vezető papírok vegyesen szerepeltek, a legnagyobb pofont ismét az OTP kapta. A bankpapírból a letétkezelői szerepet betöltő Bank of New York rengeteget szórhatott piacra az elmúlt napokban, korábban 15 százalékos részesedése hivatalosan 5 százalék alá süllyedt. Az OTP 2949 forintig zuhant, ami 6,4 százalékos mínusz, de járt napközben 2825 forinton is. A vezető papírok közül esett a Mol is, de szerényebb mértékben, a 10 690 forintos záróár 2,8 százalékos süllyedés. A Magyar Telekom 615, míg a Richter
26 700 forintig drágult, azaz 2,7, illetve 0,8 százalékkal.
A kisebb papírok közül az FHB az OTP-t szorosan követve zuhant, a 750 forintos záróár 6,3 százalékos csökkenés eredménye. Az Egis 6,3 százalékkal,
10 020 forintig hullott alá. A nap nyertese a 20 százalékkal, 792 forintig dráguló Genesis lett, ezt követte a 4,3 százalékkal felfutó Synergon. A nap vesztesének a 15 százalékkal zuhanó RFV-t nevezhetjük. Rég nem látott élénk forgalma volt az Elműnek, az üzletek nagyobb részét 20 000 forinton kötötték, de végül ennél magasabban, majdnem változatlan áron zárta a napot.
