Az euró reggel 263 forinton nyitott, később azonban a régiós devizákkal együtt elindult a lejtőn, így a kurzus délután négy óra előtt 269-ig ment fel - közölte a Napi Online-nak Kolba Miklós Zoltán, az ING devizaüzletágának vezetője. A forgalom egész nap alacsony volt. A szakember szerint a forint akkor erősödhet, ha visszatér az élet az állampapírpiacra. Ugyanakkor ehhez elsősorban a bizalomnak kell helyreállnia, ennek időpontja azonban megjósolhatatlan. Egy dollárért 201,50 forintot, egy svájci frankért pedig 176 forintot adtak hétfőn délután négy óra körül, egy eurót pedig 1,3350 dollárra lehetett váltani.
A hosszú oldalon pár bázisponttal emelkedtek az állampapírhozamok, a rövid oldalon pedig csekély mértékű csökkenés következett be, amiben elsősorban az az érdekes, hogy az elmúlt napokhoz képest jóval kisebbnek tűnt a volatilitás. (Miután azonban a hozamokat egy adott pillanatban számolják, ez lehetett véletlen is.) A hat hónapos kincstárjegyek az ÁKK által rendezett aukciójára viszont csak alig több, mint 10 milliárd forintnyi ajánlatot nyújtottak be, és végül eredménytelenné nyilvánították, nem adtak el belőle, ami arra utal, hogy a piac még messze van a rendes kerékvágástól.
