A vezető nyugat-európai tőzsdék veszteségei hétfőn minden korábbi bukást felülmúltak és lapzártánkkor a tengerentúlon is a feneketlen mélységgel szemeztek. A Dow 500 pontot meghaladó szabadesést követően gond nélkül szakította át a közel négy év óta álló 10 000 pontos támaszt. Az európai bankrészvények mozgását leképező index közel 9 százalékos veszteséget regisztrált, az euróalapú Stoxx-600 pedig 7,6 százalékot esett a nap végére - elemzők szerint mindez a piaci pánik hatása. A befektetők kockázatkerülő magatartása a pozíciók zárását, ezen keresztül jelentős tőkekivonást idézett elő szerte Európában. A Footsie 7,9 százalékkal, a DAX 7,1 százalékkal, a CAC-40 pedig 9 százalékkal pénteki záróértéke alatt végzett, míg Moszkvában immár harmadik alkalommal kellett felfüggeszteni a kereskedést a dolláralapú RTS index zuhanását követően.
Úgy tűnik, hiába fogadta el az Egyesült Államok alsóháza is a kormány 700 milliárd dolláros banki mentő csomagját, a bankrendszer összeomlásáról szóló újabb hírek, valamint az elemzői vélemények azt sugallják, a tervezet annyit ér, mint halottnak a csók. A szakértők szerint a recesszió elkerülhetetlennek látszik, a Paulson által a törvényhozáson átvert javaslat pedig elmulasztotta helyreállítani a piacok bizalmát.
A G-7 európai vezetőinek hét végi ülése nem hozott kedvező eredményt, hiszen a páneurópai mentő csomag ötletét Párizsban elvetették, ezzel szemben egyes országok - Írország és Nagy-Britannia után Németország, Dánia és Izland is - elszigetelt lépéseket tettek a betétesek védelme érdekében. Bár a kormányzati összefogással megmentett Fortisnak máris lett gazdája a BNP Paribas személyében, a német kormányzat pedig fellépett a Hypo Real Estate jelzálogbank megmentése érdekében, úgy tűnik, a veszteséglista tovább bővült azt követően, hogy az UniCredittel kapcsolatos korábbi pletykákat a bank végül igazolta, amikor közölte: 6,6 milliárd eurós tőkeemelésre kényszerül.
A DJIA - a bankpapírok hathatós közreműködésével - több mint 5 százalékos szabadesés után, 9780 pont körül találta meg a gödör alját, az S&P-500 5,7, a Nasdaq pedig 6,6 százalékot zuhant lapzártánkig.
